Vereséggel zárták az évet a somorjai kosaras lányok

2019. december 22., 13:54
Ondik Gábor

A somorjai kosaras lányok a sereghajtó pozsonyi Dubček otthonában zárták az idei évet. Suja Tímeáék az idei szezonban már pályára léptek a pozsonyiak otthonában, akkor vereséget szenvedtek a somorjaiak. Ezúttal javítani szerettek volna és győzelemmel búcsúztatni az idei esztendőt.

Fotó: FB SBK Somorja

A találkozó nagyon szorosan indult, és az első negyed 11-11-es döntetlennel végződött.
A folytatásban egyik gárda sem tudott meglépni a másiktól és a második negyed elején is nagyon szorosan alakult az eredmény, viszont a negyed végére a hazai együttes nyolcpontos előnyre tett szert, amit félidőre meg is tartottak a pozsonyiak.

Szünetről visszatérve Somorja próbálta csökkenteni hátrányát, de a pozsonyi együttes ennek ellenére további négy ponttal növelte előnyét, és a harmadik negyed végén már 12 ponttal is vezetett a sereghajtó.

Az utolsó játékrészt ugyan megnyerte Somorja négy ponttal, de ez kevés volt a győzelemhez, és a pozsonyi Dubček az idei szezonban hazai pályán másodszor is megverte a somorjai együttest. Ezzel a pozsonyiak második győzelmüket könyvelhették el a bajnokságban, mindkettőt a Somorja ellen.

A találkozó legeredményesebb játékosa Suja Tímea volt a 29 pontjával, továbbá 6 lepattanót és 4 asszisztot is kiosztott.

A somorjai együttes a tabella negyedik helyéről várhatja a 2020-as esztendőt,

és első alkalommal január 7-én lépnek pályára a Pöstyén együttese ellen hazai közönség előtt.

Női Extraliga, alapszakasz 12. forduló:
Dubček Pozsony - ŠBK Somorja 70-62 (11-11, 22-14, 23-19, 14-18)