2023. december 29., 10:05

Spengler-kupa: Kétgólos hátrányból fordított a HC Davos a slágermeccsen

A Dynamo Pardubice és a házigazda HC Davos jutottak az elődöntőbe a Spengler-kupa harmadik napján. A Pardubice a finn KalPa Kuopiót verte 2-1-re, a házigazda HC Davos pedig kétgólós hátrányból tudott fordítani, és 4-3-ra győzte le a Team Canada csapatát az esti slágermeccsen. Az Ambri-Piotta a svéd Frölundával, a Team Canada pedig a finn KalPa Kuopióval találkozik a negyeddöntőben.

Spengler-kupa
Fotó: TASR/AP
Torriani csoport

A mérkőzésbe mind a két csapat kőkeményen állt bele. Az első harmad kiegyenlített volt, a finnek jól védekeztek, a csehek pedig hiába alakítottak ki veszélyes helyzeteket, nem tudtak gólt lőni a finn Juha Jatkolának. A harmad végül gól nélkül zárult, egyik csapat sem tudott felülkerekedni a másikon.

A folytatásban a cseheknek sikerült betalálni, ám elmozdult a kapu, így a bírók érvénytelenítették Martin Kaut találatát.

A középső játékrész során folytatódott a csehek dominanciája, de továbbra sem sikerült túljárni Juha Jatkola eszén.

A KalPa előtt is adódott néhány lehetőség, de gól nem született ebben a játékszakaszban.
Minden az utolsó harmadban dőlt el. Az első érvényes gólra egészen a 79. másodpercéig kellett várni a záró harmadban. A pardubiceiek voltak eredményesek, Lukas Radil keresztpasszát Robert Kousal tette be, így ők szerezték meg e vezetést.  

A 49. percben sikerült egyenlítenie a KalPának, Klemetti Aleksi Klemetti ért bele egy emberelőnyös lövésbe, a korong pedig a kapuban landolt.

Spengler-kupa
Fotó:  TASR/AP

A végjátékhoz közeledve ismét a pardubicieknél volt az előny, Milan Kloucek passzát Tomáš Zohorna egy pontos lövéssel értékesítette. A mérkőzés végén a finn kapus lekorcsolyázott, a KalPa hajtott az egyenlítésért, ám hiába, a csehek megőrízték az egygólos vezetésüket.

A Dynamo Pardubice 2-1-re nyert, öt ponttal a csoport élén végzett, a második helyet a négy ponttal a svájci Ambri-Piotta gyűjtötte be, a KalPa pedig pont nélkül zárta a Torriani csoportot.
Cattini csoport

Az esti slágermeccsen a házigazda HC Davos kétgólós hátrányból tudott fordítani, és 4-3-ra győzött a kanadaiak ellen. A mérkőzés nagy iramban kezdődött, mindkét csapat hajtott a csoportelsőségért.

A vezetést a juharfalevelesek szerezték meg az ötödik percben, miután Josh Jooris verte be kapásból az alapvonal mögül érkező korongot.

A második játékrész elején hiába támadott többet a házigazda, a kanadaiak kontrolálni tudták a játékot.  A meccs közepén felrobbant a csarnok, hiszen a hazaiaknak sikerült az egyenlítés.

A finn Henrik Haapala centerezése egy kanadai korcsolyán irányt váltva lepte meg Thomas Milicet, a korong pedig sikeresen utat talált a kanadai kapuba.

A 38. percben megint a kanadaiknál volt az előny, Michael Joly piszkált bele védhetetlenül Zac Leslie lövésébe. A tengerentúliaknak sikerült kétgólosra növelni az előnyüket, John Quenneville lőtt egyet távolról, a svájci kapus Gilles Senn tehetetlen volt, így második harmad 3-1-es kanadai előnnyel zárult.

A záró harmadban hajtottak a házigazdák, egyértelműen ők voltak a jobb a csapat a jégen.

A második percben Jesper Olofsson passzolt Michael Forának, aki a kék vonalról egy bődületes lövést küldött a tengerentúliak kapujára, a takarásból semmit sem látott a kanadai kapus, Thomas Milic, így 3-2-re módosult az állás.

A hazaiak vérszemet kaptak, tovább hajtottak az egyenlítésért. A kanadai kapus azonban megsérült, így le kellett őt cserélni,  Aaron Dell állt a vasak közé. Nem volt könnyű helyzetben, hiszen csapata emberhátrányba került, de a svájciak nem tudták kihasználni a fórjukat. Közvetlenül az emberelőny után sikerült a hazaiaknak egyenlíteniük.

A svájci veterán és legenda, a negyvenéves Andres Ambühl került közel a kapuhoz, és egy ügyes csellel fonákkal beemelte a korongot a kanadai kapuba.

Spengler-kupa
Fotó:  TASR/AP

A svájciak a góltól magasabb tempóra kapcsoltak, nagy kedvvel játszottak, és az 56. percben megfordították a mérkőzést. Egy gyönyörűen kijátszott akció végén Calle Andersson volt eredményes. A végjáték igazi drámát hozott. Két perccel a vége előtt a kanadaiak emberelőnybe kerültek. A Team Canada időt kért, a kapus lekorcsolyázott, és hat a négyre támadhattak egészen a végéig.

Hiába dolgozták ki sorra a veszélyes helyzeteiket a tengerentúliak, Gilles Senn vezérletével állták a rohamokat a hazaiak.

A HC Davos fordulatos meccsen tudta megfordítani, és megnyerni a mérkőzést. A házigazda egyből az elődöntőbe jutott, így a kanadaiakra vár a negyeddöntő.
Az Ambri-Piotta a Frölundával, a Team Canada pedig a KalPa Kuopióval mérkőzik meg a negyeddöntőben.

Eredmények

Torriani csoport: Dynamo Pardubice 2-1 KalPa Kuopio
Cattini csoport: Team Canada 3-4 HC Davos

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.