2024. január 7., 09:24

Négygólos dunaszerdahelyi vereség a listavezető Nagymihály otthonában

A cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) januári első fordulójában máris igazi csúcsrangadót rendeztek. A címvédő dunaszerdahelyi sárga-kékek a legnagyobb rivális és egyben listavezető zempléni Nagymihály otthonában léptek pályára.

iuventa-zhk.sk
Fotó: iuventa-zhk.sk

Rangadóval indult az újév a cseh-szlovák női kézilabda-bajnokságban (MOL Liga), miután a szombat esti fordulóban a címvédő HC DAC idegenben a nagy rivális Nagymihály otthonában lépett pályára. A bajnokságban több, mint egy hónap szünet után bonyolítottak le fordulót, mivel decemberben a női kézilabda-világbajnokság miatt szüneteltek a pontvadászatok.

A DAC számára álomszerűen indult a találkozó, és öt perc után már 4-0-ás előnybe kerültek Debre Viktor tanítványai. Ezt követően a dunaszerdahelyi együttes majd kilenc percig nem tudott a kapuba találni, ez pedig esélyt kínált a zemplénieknek, hogy ledolgozzák hátrányukat.

A Iuventa játékosai pedig éltek is a lehetőséggel és a hat perc alatt lefaragták négygólos hátrányukat és kiegyenlítettek 4-4-re a 13. perc végén. A csallóközi együttes ezt követően kétszer is megszerezte a vezetést, de a nagymihályiak mindkét alkalommal kiegyenlítettek.

A mérkőzés 19. percében a nagymihályiak először szerezték meg a vezetést a találkozón. A találkozó pedig itt fordult a hazaiak javára, hiszen ezúttal már ők kerültek folyamatosan előnybe, a DAC azonban négy alkalommal is kiegyenlített. Az első játékrész hajrában a nagymihályiak először kerültek kétgólos előnybe, de végül a játékrész végére a dunaszerdahelyi lányok egy gólra csökkenteni tudták hátrányukat és 13-12-es hazai vezetéssel zárult az első félidő.

Szünetről visszatérve Bízik Réka góljával azonnal egyenlítettek 13-13-ra a címvédő dunaszerdahelyiek, amire a zempléni együttes két góllal válaszolt és ismét kétgólos előnybe kerültek a házigazdák.

A folytatásban a DAC ismét lefaragta kétgólos hátrányát és 15-15-re kiegyenlítettek Debre Viktor védencei. Ezt követően a második félidőben is következett egy többperces dunaszerdahelyi rövidzárlat és ezúttal öt percig nem született dunaszerdahelyi gól, amit ezúttal is kihasználtak a házigazda nagymihályiak. Ennek köszönhetően a hazaiak ötgólos előnyt építettek ki és a 42. percben 20-15-re vezetett a Iuventa. Az utolsó negyedórában a DAC próbálta csökkenteni ötgólos hátrányát és sikerült is háromra lefaragniuk hátrányukat. Az utolsó tíz percben nem igazán forgott veszélyben a Nagymihály győzelme és magabiztosa négygólos győzelemmel erősítették meg vezető helyüket a zempléniek. A címvédő dunaszerdahelyiek szezonbeli második vereségüket szenvedték el. A DAC hátránya jelenleg három pont a Nagymihály mögött, a csallóközi együttes a következő fordulóban hazai pályán a Kynžvart együttesét fogadja.

Sajnos elvesztettünk egy rangadót, amit szerettünk volna megnyerni, de ez a második félidőben mutatott játékunk alapján esélytelenné vált. Védekezésben buta hibákat vétettünk, amit az ellenfelünk könnyedén kihasznált, és könnyű gólokat szerzett.

Támadójátékunk is elmaradt az elvárható szinttől, rengeteg hibát vétettünk főleg olyan időszakban, amikor lett volna esélyünk közelebb kerülni ellenfelünkhöz. Küzdöttünk, de hiányzott a tűz és a hit, ami elengedhetetlen egy rangadó megnyeréséhez. Sajnos nem volt vezérünk, és a kulcsjátékosaink nagy része feledhető teljesítmény nyújtott. Sajnálom, hogy így történt, de nincs idő sopánkodni, mert szerdán ismét nehéz mérkőzés vár ránk, és már arra kell koncentrálnunk” - nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.

Cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga), 12. forduló:

Iuventa Nagymihály - HC DAC Dunaszerdahely 31-27 (13-12)

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.