2020. szeptember 6., 11:12

Háromgólos dunaszerdahelyi vereség a Nagymihály otthonában

A szlovák-cseh közös rendezésű MOL Liga szombati rangadóján a HC DAC női kézilabdacsapata háromgólos vereséget szenvedett a 12-szeres szlovák bajnok Nagymihály otthonában.

Fotó: iuventa-zhk.sk

A MOL Liga második fordulójának rangadóján a dunaszerdahelyi sárga-kékek a Iuventa Nagymihály otthonában léptek pályára. A mérkőzés esélyese a hazai együttes volt, azonban Debre Viktor tanítványai meglepetésre készültek.

A mérkőzést a hazai együttes kezdte jobban és kétgólos előnybe került a mérkőzés elején. A tizedik perc végén a Nagymihály előnye 5-4-re csökkent, majd ezt követően a hazaiak fokozatosan növelték előnyüket és 9-4-re megléptek a dunaszerdahelyiektől. A DAC játékosai ismét felzárkóztak és a félidő vége előtt három gólra csökkentették hátrányukat.

A játékrész hajrájában a hazai együttes remekül használta ki a dunaszerdahelyi védelem megingásait, és egy ötgólos szériával a Nagymihály nyolcgólos előnyre tett szert az első játékrészben.

Fordulást követően a DAC játéka nagy sokat javult, ami remek védekezésben és gólokban is megmutatkozott. A dunaszerdahelyiek hátránya azonban túl nagynak bizonyult, hogy megfordítsák a mérkőzést.

Bízikék ennek ellenére is mindent elkövettek a jó eredményért. A mérkőzés végén két gólra is felzárkózott a DAC, de végül a bravúr nem sikerült és a Nagymihály háromgólos győzelmet aratott hazai pályán.

Egy nagyon gyenge első félidő után, ahol sem támadásban, sem védekezésben nem tudtunk elfogatható teljesítményt nyújtani. Jelentős előnyt adtunk ellenfelünknek ráadásul csapatként nem működtünk, rengeteg buta hibát vétettünk. Nem volt vezérünk, és túlságosan tiszteltük az ellenfelünket. A második félidőben a csapat egy másik arcát mutatta meg, jobban védekeztünk és a támadásainkat is gólokkal tudtuk befejezni. Jelentősen javult a játékunk, de a felzárkózás rengeteg erőt kivett a csapatból és így nem sikerült a fordítás. Tanulnunk kell a hibáinkból, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe

–  értékelt a mérkőzést követően a DAC vezetőedzője Debre Viktor, olvasható a HC DAC hivatalos médiafelületén.

A HC DAC a következő fordulóban nem lép pályára mivel szabadnaposak lesznek a sárga-kékek. Legközelebb szeptember 19-én lép pályára a csallóközi együttes, akkor a cseh TJ Sokol Písek otthonában meccselnek.

MOL női Extraliga, 2. forduló:
Iuventa Nagymihály - HC DAC Dunaszerdahely 29-26 (15-7)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.