Hazai pályán gáláztak a somorjai kosaras lányok

2020. január 26., 08:49
Ondik Gábor

A női kosárlabda bajnokság (Extraliga) alapszakaszának 15. fordulójában a somorjai lányok hazai pályán fogadták a Besztercebánya együttesét.

Fotó: ŠBK Somorja FB-oldala

A fordulót megelőzően a somorjai lányok az idei kiírásban már két alkalommal is összecsaptak a Besztercebánya csapatával, és mindkét alkalommal győztesen hagyhatták el a pályát Suja Tímeáék.

A hazai együttes ezúttal is jól kezdett, és az első negyedben ötpontos előnyre tettek szert a somorjai lányok. A második negyedben ez a különbség még tovább nőtt a két együttes között, ugyanis félidőre már 14 pontos előnybe kerültek a hazaiak.

somorjai kosár
Fotó: ŠBK Somorja FB-oldala

Diósi Albert együttese a félidőt követően is irányította a mérkőzést és további 11 ponttal növelte előnyét, ami a záró negyedre már 25 pontos előnyt jelentett. A somorjai lányok a záró játékrészt is behúzták hat ponttal, ez pedig azt jelentette, hogy 31 ponttal bizonyultak jobbnak a riválissal szemben.

Suja Tímea és csapata az idei esztendő első sikerét könyvelhette el, ezzel pedig megerősítették a táblázaton elfoglalt negyedik helyüket.

A találkozó legeredményesebb játékosa a 21 pontot szerző Simona Marcová volt, aki még hat lepattanót és három asszisztot is jegyzett a mérkőzésen. Suja Tímea is 18 pontot jegyzett a találkozón, valamint 4 lepattanót és 5 asszisztott is szerzett.

A somorjai együttes legközelebb február 1-én a Kassa otthonában vendégeskedik.

Női Extraliga, alapszakasz 15. forduló
ŠBK Somorja – BK ŠKP 08 Besztercebánya 77-46 (22-17, 18-9, 22-11, 15-9)
Legeredményesebb somorjai pontszerzők: Simona Marcová 21, Suja Tímea 18, Žofia Zarevúcka 12, Petra Škublová 9.