2020. november 29., 11:01

A somorjai kosaras lányok magabiztos hazai győzelme

A női kosárlabda Extraliga 10. fordulójában a somorjai kosaras lányok hazai pályán magabiztos győzelmet arattak a Besztercebánya ellen. Suja Tímeáék szezonbeli hatodik győzelmüket könyvelhették el.

Fotó: ŠBK Somorja

A női kosárlabda bajnokság szombat esti mérkőzésén a somorjai kosaras lányok hazai pályán fogadták az UMB Besztercebánya együttesét. A csallóközi együttes jól kezdett és már az első negyedben komoly előnybe kerültek, és az első játékrészt végül kilencpontos előnnyel zárták a somorjai lányok.

A mérkőzés második negyedében már kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, a vendégek próbálták csökkenteni hátrányukat, de végül a második játékrész 13-13-as döntetlennel zárul, így maradt a félidőre 9 pontos somorjai előny.

Szünetről visszatérve a somorjai lányok ismét jócskán elhúztak, a harmadik játékrészben további tíz ponttal nőtt a két csapat között lévő különbség.

A záró negyed előtt a Somorja 19 pontos előnyben volt, amit utolsó negyedben a hazaiak ismét növelni tudtak, és a vége egy fölényes, 29 pontos, magabiztos hazai győzelem lett.

A hazaiak legeredményesebb játékosa Laura Horvátová lett, aki 22 pontja mellett három asszisztot is kiosztott, de Suja Tímea is 18 pontot és hat asszisztot jegyzett. A Somorja hatodik győzelmét szerezte az idei bajnokság és a tabella negyedik helyén állnak tíz fordulót követően.

Női Extraliga, 10. Fordulójának eredményei:
ŠBK Somorja – BK ŠK UMB Besztercebánya 81-52 (37-28)
BK ŠKP 08 Besztercebánya - Young Angels Kassa 64-82 (32-40)
Pöstyéni Sirályok - ŠKBD Igló 114-48 (66-14)
BAM Poprád - MBK Rózshaegy 44-102 (22-61)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.