Manuel Neuer a lábát törte, ebben a szezonban már nem játszhat.
A FIFA kedden jelentette be, hogy a németeket hivatalos figyelmeztetésben részesítette, továbbá 10 ezer svájci frankos büntetést rótt ki.
A spanyol és a német válogatott 1-1-es döntetlent játszott a katari labdarúgó-világbajnokságon vasárnap az E csoport második fordulójában.
A német lakosság csaknem fele szerint a labdarúgó-válogatottnak vissza kellene lépnie a katari világbajnokságtól.
Valamennyi német klub szerződést bontott orosz tornászaival Oroszország ukrajnai háborújára hivatkozva.
Nem az emberek közötti megértést hirdeti, és nem utasítja el az erőszak minden formáját!
A német szövetség szerdán jelentette be, hogy szeptember 23-án a mérkőzésnek a Red Bull Arena ad otthont.
Az együttes délelőtti edzésére nem került sor.
A német bajnokságban hétszer volt gólkirály. A válogatottban, mellyel 1972-ben Európa-, 1974-ben pedig világbajnok lett, 62 összecsapáson 68 találatot ért el.
Telefonos interjú Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel AKK „jófejségéről, a Merkel-korszak végéről, politikai-hatalmi harcokról, a német társadalom elszegényedéséről, a Zöldek előretöréséről.
Azért dobták piacra a jegyeket, hogy a drukkerek ezzel is tudják támogatni az egykori keletnémet bajnokcsapatot.
Lothar Matthäus szerint Löwnek az Eb után távoznia kell.
Nem tudni, mi lehet a háttérben.
Löw lépése élénk reakciókat váltott ki márciusban, amikor személyesen ment el Münchenbe, hogy bejelentse, három tapasztalt világbajnokára, Mats Hummelsre, Jérome Boatengre és Thomas Müllerre nem számít az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
A DBF bizottsága egyetlen elnökjelöltet talált alkalmasnak a feladatra.
Hat fős magyar csapat utazott el a brandenburgi Európa Kupára.
A szlovák válogatott továbbjutásának esélye most már mások kezében van.
A szövetség júliusban közölte, hogy az 58 éves Löw kitölti 2022-ig szóló szerződését.
A rendőröket egy frankfurti szállodához hívták a 44 éves korábbi bringáshoz, akit drog vagy alkohol hatása alatt elkövetett testi sértéssel, súlyosabb esetben pedig gyilkossági kísérlettel vádolhatnak meg.
A négyesében utolsóként végzett csapat teljesítményét egyöntetűen történelmi kudarcként és szégyenként értékelték.
Joachim Löw, a világbajnoki címvédő német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Thomas Müllert és Mats Hummelset pihentetni fogja csapata Ausztria elleni szombati felkészülési mérkőzésén.
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) kedden beadta a 2024-es Európa-bajnokság megrendezésére vonatkozó pályázatát.