2023. szeptember 10., 16:23
Frissítve: 2023. szep. 10. 17:17

Menesztették a német válogatott mesterét

A német labdarúgó-válogatott szombaton barátságos mérkőzésen 4-1-re kikapott a japán együttestől Wolfsburgban, és bár Hansi Flick az elmúlt időszak sorozatos kudarcai ellenére úgy véli, ő a megfelelő ember a szövetségi kapitányi posztra, a támogatottsága egyértelműen csökken.

Hansi Flick
Fotó: TASR/AP
Menesztették Hans-Dieter Flicket, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát. A német szövetség vasárnapi közleménye kiemelte, hogy a szakember vezetésével a csapat a legutóbbi öt mérkőzéséből négyet elveszített, egyszer pedig döntetlent játszott, és most új impulzusra van szükség. 

Egyesek úgy vélik, a szakvezető nagyon nehéz helyzetbe került azzal, hogy sorozatban harmadszor kapott ki a válogatottja és az elmúlt öt meccséből egyet sem nyert meg, s pillanatnyilag az jelenthet számára reményt, hogy máris itt van a következő mérkőzés - kedden a legutóbb vb-ezüstérmes franciák elleni -, amelyen van esélye javítani az összképen.

A futballközvéleményt megdöbbentette a szombati 4-1-es hazai vereség.

A japánok szerezték meg a vezetést, az egyenlítés után az első félidőt is ők zárták előnnyel, majd a mérkőzés hajrájában még két találatot értek el: előbb Robin Gosens komoly hibáját kihasználva, labdaszerzés után növelték előnyüket a 90. percben, aztán a 92.-ben jobb oldali akció végén fejesből állították be a végeredményt.

A jövő évi Európa-bajnokságot Németországban rendezik, emiatt a válogatott nem játszik selejtezőket, a barátságos találkozókon mutatott teljesítménye alapján azonban már nem zárható ki, hogy megaláztatás vár rá a hazai Eb-n - vélik Németországban.

A Bild című lap szerint a szakvezető "tanácstalan", olyan szakértők pedig, mint Lotthar Matthäus, kétségesnek látják, hogy a kapitány élvezheti-e tovább a szövetség bizalmát.

Rudi Völler sportigazgató nem volt hajlandó az újabb kudarc után teljes támogatásáról biztosítani Flicket, egyúttal érzékeltette, hogy a franciák elleni, dortmundi mérkőzésnek az együttműködés folytatása szempontjából lehet jelentősége.

Meg vagyok döbbenve

- mondta az RTL-nek, hozzátéve: "egyszerűen már nem tartozunk a legjobbak közé".

Kedden fontos mérkőzésünk lesz a franciák ellen, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább

- folytatta.

Maga Flick, aki 2021-es kinevezése után az első nyolc meccsét megnyerte csapatával, úgy fogalmazott: "én vagyok a megfelelő edző".

A szombati mérkőzésen különösen a védelemben akadtak gondok, az egész produkciót értékelve pedig Joshua Kimmich úgy vélekedett: ha a csapat nem képes hosszú időn át magas színvonalon játszani, fel kell tenniük maguknak a kérdést, hogy rendelkeznek-e az ehhez szükséges kvalitással.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.