A párharc első meccsét február 15-én rendezik Görögországban, a visszavágóra egy héttel később, február 22-én 21 órától kerül sor a Groupama Arénában.
Gond nélkül, három győzelemmel jutott a nyolc közé az FTC-Telekom a jégkorong Kontinentális Kupa belgrádi köréből, miután vasárnap 6-1-re verte az ukrán Szokol Kijevet.
Ötvenöt éves korában elhunyt Pap Gábor, az FTC jégkorong-szakosztályának csapatmenedzsere.
A zöld-fehérek 2020-ban a Bajnokok Ligája, 2019-ben, 2021-ben és tavaly pedig az Európa-liga főtábláján futballoztak.
A Ferencváros hazai pályán háromgólos vereséget szenvedett a feröeri KÍ Klaksvíktól a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai visszavágóján
A feröeri KÍ Klaksvík lesz a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.
A BL négyes döntőjébe pedig bejutottak.
Az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján a Ferencváros a német Bayer Leverkusent fogadta.
A címvédő és listavezető Ferencváros 6-0-ra kiütötte idegenben ősi riválisát, az Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
Idén sem lesz magyar csapat a Bajnokok Ligája főtábláján, miután a harmadik selejtezőkörben az azeri Qarabag kiejtette a Ferencvárost.
Már csak a győriek maradtak a versenyben a nőknél.
Vezeti a tabellát.
A Juventus és a mostanii Dinamo Kijev elleni idegenbeli meccsre a legbüszkébb, ezeken kimagaslóan jól játszott a csapat.
Az élvonali csapatok továbbra is versenyben.
Orosz Pál megjegyezte, az elmúlt években sikerült a Ferencvárosnál olyan körülményeket kialakítani, hogy a játékosok számára vonzó a klub.
A zöld-fehér gárda az első, amely másodszor is az elitmezőnyben szerepelhet.
A kvalifikáció első fordulóját augusztus 18-19-én rendezik.
A Ferencváros 2–1-re megverte az MTK-t a nemzetközi kupaszereplésért kiírt párharc döntő mérkőzésén.
Noha az Espanyol az utolsó pillanatban mentette 2-2-es döntetlenre a Ferencváros elleni mérkőzést az Európa-liga ötödik fordulójában, a magyar bajnok labdarúgói inkább büszkén és elégedetten értékeltek, mintsem csalódottan.
Rebrov együttese váratlan pofonba szaladt bele a nagy tartalékolásnak köszönhetően.
Böde Dániel elhagyja a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatát és Pakson folytatja pályafutását.
A győriek 18. alkalommal jutottak a fináléba, és immár 14 kupagyőzelemmel büszkélkedhetnek.
A Ferencvárosi Torna Club visszautasítja a 444.hu oldal hétvégi posztját, amelyben „kínai vendégmunkásnak” titulálták a magyar sport első téli olimpiai bajnokát, Liu Shaolin Sándort.