2023. augusztus 23., 18:22

Sorozatban az ötödik csoportkör a tét az FTC számára

A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtökön azzal a céllal lép pályára a Zalgiris Vilnius vendégeként a Konferencia-liga selejtező negyedik, utolsó fordulójában, hogy bebiztosítsa sorozatban ötödik csoportkörös szereplését az európai kupasorozatokban.

fradi-slovan
Fotó: fradi.hu

A zöld-fehérek 2020-ban a Bajnokok Ligája, 2019-ben, 2021-ben és tavaly pedig az Európa-liga főtábláján futballoztak, így a korai BL-selejtezős búcsút követően - a feröeri Klaksvík ejtette ki a magyar bajnokot - egyértelmű cél volt, hogy legalább a harmadik számú sorozatban, a Konferencia-ligában összejöjjön az őszi folytatás.

Ennek érdekében az FTC elhalasztotta bajnoki összecsapását a Mezőkövesd ellen, így hétvégén nem lépett pályára, ráadásul múlt csütörtökön több kulcsjátékosát pihentette a Kl-selejtező harmadik körének formalitásnak tűnő visszavágóján a máltai Hamrun Spartans ellen. A játékosok tehát pihenten várhatják az első, litvániai mérkőzést az erőltetett nyári menetelés végén, ami sokat segíthet a megfelelő eredmény elérésében.

Máté Csaba vezetőedző irányításával a hatékony támadójátékra nem lehet panasz, mivel a Ferencváros legutóbbi hat meccsén húszszor volt eredményes, ráadásul csupán egyszer nem sikerült két gólt szereznie. A legeredményesebb a Paksról igazolt gólkirály, Varga Barnabás, aki hat gólnál tart. Viszont a csapat védekezése még nem állt össze, csak az ír Shamrock Rovers elleni párharcot úszta meg kapott gól nélkül, ezzel szemben a Puskás Akadémia kétszer, a Fehérvár és a Klaksvík - utóbbi még akkor, amikor Sztanyiszlav Csercseszov volt a vezetőedző - háromszor vette be Dibusz Dénes kapuját.

A tízszeres litván bajnok rivális ugyan nem pihent a hétvégén, de győzelemmel hangolt a fontos összecsapásra, vasárnap 2-0-ra nyert Dainava Alytus ellen, azonban így is hatpontos hátránnyal második az FK Panevezys mögött.

A két csapat közös múltja a Ferencváros mellett szól, mivel alig két éve a BL-selejtezőben kettős győzelemmel (3-1, 2-0) jutott túl a Zalgiris Vilniuson. A magyar csapat ezen kívül még egy alkalommal találkozott litván riválissal, 2019-ben a Südava ellen is veretlenül lépett tovább az El-selejtezőben. A Zalgiris az FTC előtt kétszer találkozott magyar ellenféllel, 2002-ben kiejtette a Budapest Honvédot az Intertoto Kupában, de a kispestiek 2019-ben visszavágtak az El-selejtezőben.

A vilniusi mérkőzés, melyet a Duna World élőben közvetít, 18 órakor kezdődik.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.