Andy Murray kívánatosnak tartja, hogy minél több teniszező legyen beoltva a koronavírus ellen, aki a jövő év eleji Australian Openen indul.
November végéig be kell oltatniuk magukat a játékosoknak.
Djokovic a győzelem után kiemelte, minden évben egyre jobban szereti a Rod Laver Arénát, amellyel szerelmi kapcsolata az évek során így egyre mélyebbé válik.
Oszaka és Brady korábban háromszor találkozott, az első meccset 2014-ben még az amerikai nyerte, a többi kettőn viszont a japán diadalmaskodott.
Medvegyev Sztefanosz Cicipasz ellen 2 óra 11 perc alatt diadalmaskodott.
A negyedik felvonásra a görög fogadóként is feljavult, a spanyol pedig rengeteget hibázott.
Kiesett a női világelső, Medvegyev-siker az orosz csatában.
Egy ittas nő zavarta meg Nadal meccsét, Fognini pedig Carusóval vitázott össze.
A negyedik helyen kiemelt, 22 éves amerikai játékost Kaia Kanepi búcsúztatta csütörtökön két sima szettben.
Fucsovics Márton várhatóan csütörtökön kezdi meg szereplését párosban Balázs Attila oldalán.
Nadal egy szervagémjét veszítette el a találkozón, viszont hatszor vette el riválisa adogatójátékát.
A legfrissebb világranglista 114. helyezettje hétfőn két szettben verte első összecsapásukon a belga Ysaline Bonaventure-t.
Inkább az egyénire koncentrál.
Victoria állam miniszterelnöke kijelentette, az eset 500-600 embert érint.
A pandémiás időszak egyik legnagyobb sporteseményének ígérkezik.
A spanyol játékos szereplése ezzel kérdésessé vált az év első Grand Slam-tornáján.
Azarenka nyugalomra int, Bautista Agut panaszkodik.
Rendkívül szigorú járványügyi intézkedések mellett készülnek a versenyre.
A karanténszabályok megszegéséért 20 ezer ausztrál dolláros büntetés jár.
Az Australian Open szervezőinek újra kell tervezniük a külföldi teniszezők elszállásolására kiszemelt karanténhotelt.
Szabadkártyát kapott a február 8-án rajtoló ausztrál nyílt teniszbajnokságra Andy Murray, a britek korábbi világelsője.
A napilap szombati cikke szerint a koronavírus-járvány miatt februárra, márciusra vagy áprilisra halasztják a januárra tervezett ausztrál nyílt teniszbajnokságot.
Különleges intézkedésekkel készülnek.
Tornaigazgató: Az eredeti időpontban és az eredeti pénzdíjjal tervezünk, és szurkolókat is be akarunk engedni a lelátókra.