2021. február 20., 14:31

Oszaka az ausztráliai női bajnok

A japán Naomi Oszaka nyerte meg a női egyes küzdelmeit a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a szombati döntőben két sima szettben legyőzte az amerikai Jennifer Bradyt.

Naomi Oszaka
Fotó: TASR/AP

A 23 éves Oszaka már megízlelhette a sikert a Rod Laver Arenában, amikor a 2019-es fináléban megverte a cseh Petra Kvitovát.

Az idén a 24. Grand Slam-címére hajtó Serena Williamset verte az elődöntőben,

és mellette szólt az is, hogy az elmúlt öt keménypályás GS-tornából hármat megnyert, illetve hogy eddigi három GS-fináléjában egyszer sem kapott ki.

A két évvel idősebb Brady első GS-döntőjére készült

azok után, hogy balszerencséjére szigorú karanténba kényszerült Ausztráliába érkezésekor - mivel fertőzöttel utazott egy repülőgépen -, és két hétig a szobáját sem hagyhatta el. A pennsylvaniai teniszező eddig mindössze egy tornát nyert meg, tavaly Lexingtonban.

Oszaka és Brady korábban háromszor találkozott,

az első meccset 2014-ben még az amerikai nyerte, a többi kettőn viszont a japán diadalmaskodott. Legutóbb a tavalyi US Open elődöntőjében csaptak össze, akkor Oszaka 7:6, 3:6, 6:3-mal jutott tovább, majd a New York-i trófeát is bezsebelte.

A szombati csatában - amelyre a koronavírus-járvány miatt csak 7500 nézőt engedtek be - a húsz mérkőzés óta veretlen ázsiai kihasználta a meccs első bréklabdáját (3:1), csakhogy a szintén keményen ütő Brady rögtön visszazárkózott. A következő bréklabda már egyben szettlabda is volt, amellyel Oszaka - aki tavaly a világ legjobban kereső női sportolója volt - élni tudott, így 45 perc alatt játszmaelőnybe került.
A folytatásban az oszakai játékos villámgyorsan 4:0-ra meglépett, majd a WTA-rangsorban 24. Brady - aki egyre többet bizonytalankodott - egy bréket le tudott dolgozni. Az amerikai 2:5-nél még egyszer hozta az adogatását, de ezután az ellenállhatatlan formába lendült japán semmire kiszerválta a meccset, amely 1 óra 17 percig tartott.

A negyedik Grand Slam-diadalát begyűjtő

Oszaka pályafutása hetedik serlege,

a Daphne Akhurst Trófea mellé 2,75 millió ausztrál dollárt kapott. Az ex-világelső hétfőtől második lesz a világranglistán, megelőzve a román Simona Halepet.

Eredmény, döntő:
nők:
Oszaka Naomi (japán, 3.)-Jennifer Brady (amerikai, 22.) 6:4, 6:3
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.