2021. február 17., 15:32

Australian Open: Cicipasz kétszettes hátrányból fordítva legyőzte Nadalt

Sztefanosz Cicipasz 0-2-ről fordítva legyőzte Rafael Nadalt az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfiversenyének negyeddöntőjében.

Fotó: TASR/AP

A húszszoros Grand Slam-győztes spanyol sztár és görög ellenfele 2019-ben az elődöntőben csapott össze egymással Melbourne-ben, akkor Cicipasz mindössze hat játékot tudott nyerni.

A szakértők előzetesen most nagyobb csatára számítottak, ám Nadal az első két szettben ezúttal is kiválóan teniszezett, ellenfelének semmi esélyt nem adott. A harmadik játszmában aztán Cicipasz annak ellenére jutott el a rövidítésig, hogy spanyol riválisa adogatóként mindössze egy labdamenetet veszített addig. A tiebreakben azonban Nadal három könnyű labdát is elhibázott, így Cicipasz szépített.

A negyedik felvonásra a görög fogadóként is feljavult, a spanyol pedig rengeteget hibázott - ebben a szettben összesen 14-et -, az ötödik kiemelt így negyedik bréklabdáját kihasználva, több mint három órányi játék után kiegyenlített.

A döntő játszma sokáig fogadóesély nélkül telt, mígnem Cicipasz 5:5-nél elvette Nadal adogatását, és bár a spanyol ezt követően két mérkőzéslabdát hárított, a görög kiszerválta a mérkőzést, és 4 óra 5 perces csata után bejutott az elődöntőbe.

Cicipasz a négy között a negyedik helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyevvel találkozik, a másik ágon a selejtezőből indult orosz Aszlan Karacev és a világelső szerb Novak Djokobic csap majd össze.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.