A címvédő DAC az első negyedóra végén már tíz góllal is vezetett.
Egy győzelem, egy vereség.
Izgalmas versenyek zajlottak.
Piros Zsombor megnyerte mérközését és a magyar teniszcsapat egyenlített az osztrákok ellen.
Szombaton a hazaiak annak a tudatában léptek pályára a Főnix Csarnokban, hogy ha elveszítik a párost a két specialistával kiálló osztrákok ellen, akkor vége a párharcnak, és az ellenfél utazhat novemberben a bolognai nyolcas döntőre.
Izgulhatott, de végül sikerült továbbjutnia.
A válogatott szünet után hazai mérkőzéssel folytatja szereplését a szlovák labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga) a dunaszerdahelyi DAC.
A Ferencváros mellett ugyan nehéz labdába rúgni, Győrben mégis azt tervezik, hogy az idei szezonban megszorongatják a fővárosiakat.
A mostani vb-n debütáló csomag keretében a tehetősebb nézők személyre szabott kiszolgálást, a mások számára elzárt részekbe exkluzív bejárást, valamint ételt és italt is kapnak.
A világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott az első kalapból várja a férfi vízilabda Európa-bajnokság csoportjainak szombati sorsolását.
Az Arsenal elleni meccsen jobbhátvédet játszó Szoboszlait korábban a harmadik forduló legjobb játékosának is megválasztották, valamint a hónap futballistájának is jelölték.
Száraz Gergő több szabályrendszerben is nyert.
A nádszegi focisták megmutatták a Slovannak, hol lakik a magyarok Istene.
Jelentős kiadásokra kell számítanunk.
Világbajnokság felé.
A jövő héten már a nemzetközi kupasorozatok is elstartolnak.
Számos BL-találkozó mellett a 2012-es lengyel-ukrán és a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon is bíráskodott, majd 2019 decemberében bejelentette visszavonulását.
A jelenleg még Sauber néven szereplő csapat 2026-tól alakul át az Audi gyári istállójává.
Hangolnak a magyar szurkolók az esti vb-selejtezőre. Kollégánk a helyszínen tartózkodik.
Székesfehérvárott a magyar nemzetiségű, de más országok színeiben versenyző olimpiai bajnokok mellszobrait fogják elhelyezni a parkban.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Az európai szövetség honlapja szerint a svédek a párharc első mérkőzésén 33-30-ra nyertek a lengyel KGHM Chrobry Glogów ellen, a visszavágón pedig 37-35-re győztek, így kettős sikerrel jutott az első csoportkörbe.
Grand Slam-serlege mellé ötmillió dollárt kapott.
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
Vasárnap Alex Márquez 1.740 másodperccel megelőzte a pontversenyben továbbra is vezető fivérét.
Elsősorban nem a döntetlen miatt keseregtek a magyar válogatott tagjai, hanem azért, mert 2-0-s előnyről nem sikerült nyerniük a jövő évi világbajnokság selejtezősorozatának írországi rajtján.
A magyarok ellen válhat a világbajnoki selejtezők gólkirályává Cristiano Ronaldo.
Arina Szabalenka, a US Open tavalyi győztese a szombati döntőben két játszmában nyert, így címét megvédve, 2025-ben is ő lett a bajnok.