Egy labdarúgó értékének kiszámítása bonyolult feladat, több faktort is figyelembe kell venni.
A Red Bull címvédő holland pilótája, Max Verstappen volt a leggyorsabb Forma-1-es világbajnokság Miami Nagydíjának szombati időmérő edzésén, így ő indulhat az első rajtkockából a vasárnapi futamon.
A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) felsőházi rájátszásának nyolcadik fordulójában a tavasszal még veretlen dunaszerdahelyi DAC a Zólyombrézó otthonában játszott fontos mérkőzést.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC az ETO FC Győr elleni 3–2-es vereségét követően menesztette vezetőedzőjét, Bartosz Grzelakot.
Két magyar csapat eddig egyszer jutott be a legjobb négyesbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában.
Bár meghívást kapott, a háromszoros világbajnok amerikai sprinter, Fred Kerley nem állhatott rajthoz a viadalon, miután a gyanú szerint - az egyik szállodában - bántalmazta volt barátnőjét.
Az OTP Bank Liga 30. fordulójának nyitómérkőzésén a tavasszal bombaformában lévő ETO FC Győr az Újpest otthonában lépett pályára.
Kerkez a védelemben olyan játékosok mellé került, mint a már bajnok Liverpool két klasszisa, a holland Virgil van Dijk és az angol válogatott Trent-Alexander Arnold, valamint az Arsenalt erősítő brazil Gabriel.
A futam európai idő szerint vasárnap este lesz.
Fociban rég nem látott módon izgalmasan alakul idén a bajnokság!
Nemcsak remek focista, hanem legalább annyira jó üzletember is.
Toronto Maple Leafs, a Vegas Golden Knight és az Edmonton Oilers is továbbjutott a rájátszás első fordulójából az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).
3 óra 15 perces mérkőzés vívott ellenfelével.
Sikerült visszavágnia a nagyszombatiaknak.
Yamal 17 évesen és 291 naposan szerezte ötödik gólját, egyben az elsőt BL-elődöntőben.
A nemzetközi szövetség (FIDE) május elsejétől érvényes lajstromát a nyílt kategóriában változatlanul a norvég Magnus Carlsen vezeti 2837 Élő-ponttal, Rapportnak 2722 pontja van.