Székesfehérvárott a magyar nemzetiségű, de más országok színeiben versenyző olimpiai bajnokok mellszobrait fogják elhelyezni a parkban.
Talán utolsó alkalommal játszik Magyarországon hivatalos mérkőzést Cristiano Ronaldo, minden idők egyik legnagyobb labdarúgója.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Az európai szövetség honlapja szerint a svédek a párharc első mérkőzésén 33-30-ra nyertek a lengyel KGHM Chrobry Glogów ellen, a visszavágón pedig 37-35-re győztek, így kettős sikerrel jutott az első csoportkörbe.
Grand Slam-serlege mellé ötmillió dollárt kapott.
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
Vasárnap Alex Márquez 1.740 másodperccel megelőzte a pontversenyben továbbra is vezető fivérét.
A Szerafin Zsófia, Kiszli Vanda duó ezüst-, a Sinkó Panna, Csépe Panna páros pedig bronzérmet szerzett vasárnap a női kajak kettesek versenyében, 25,5 kilométeren a győri kajak-kenu maraton világbajnokságon.
Elsősorban nem a döntetlen miatt keseregtek a magyar válogatott tagjai, hanem azért, mert 2-0-s előnyről nem sikerült nyerniük a jövő évi világbajnokság selejtezősorozatának írországi rajtján.
A magyarok ellen válhat a világbajnoki selejtezők gólkirályává Cristiano Ronaldo.
Arina Szabalenka, a US Open tavalyi győztese a szombati döntőben két játszmában nyert, így címét megvédve, 2025-ben is ő lett a bajnok.
A játékvezető nem egyenlő mércével bánt a magyar és az ír labdarúgó-válogatottal - nyilatkozta a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi.
A hétvégén kezdetét vette a cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) új idénye. A címvédő HC DAC Dunaszerdahely fölényes hazai győzelemmel kezdte az új idényt.
Az ír fővárosban, Dublinban kezdte meg szereplését a magyar nemzeti csapat a 2026-os világbajnoki selejtezősorozatban.
Elesett a kerékpárral és kulcscsontját törte.
A küzdelmes első kör után, az első futószakaszt követően azonban már ő állt az élen és nem engedte ki a kezéből az első helyet.