Dráma Dublinban, emberhátrányban döntetlenezett a magyar válogatott
Az ír fővárosban, Dublinban kezdte meg szereplését a magyar nemzeti csapat a 2026-os világbajnoki selejtezősorozatban. A magyar csapat csoportjában, a Nemzetek Ligája-győztes Portugália, Írország és Örményország szerepel még. A csoport első helye automatikus világbajnoki szereplést biztosítana, míg a második hely pótselejtezőt érne. Az erőviszonyok alapján az NL-győztes portugálok a csoport favoritjai, a magyar válogatott reális célja viszont a második hely megszerzése lehet, ebben az írek jelenthetik a legnagyobb kihívást.

Legutóbb tavaly júniusban találkozott a magyar csapat az írekkel barátságos mérkőzésen, Marco Rossi együttese uralta a találkozót, mégis 2–1-re kikapott, ezzel megszakadt a 14 meccsen át tartó veretlenségi sorozata. A magyar válogatott az 1986-os világbajnokság óta kilenc vb-selejtezősorozatot zárt kudarcokkal, most azonban a csapat célja, hogy negyven év után kijusson a világbajnokságra.
A kezdőcsapatban is történtek változások: Schäfer András sérülés miatt nem játszhatott, viszont újra a kezdőben szerepelt Szalai Attila és Styles. Szintén bekerült a magyar kezdőbe a Ferencváros fiatal tehetsége, Tóth Alex, aki másodszor kapott lehetőséget a kezdőben.
A magyar válogatott villámrajtot vett, hiszen már a második percben megszerezte a vezetést. Sallai beadását ugyan még Doherty kifejelte, de Styles lecsapott a labdára, és Vargához továbbította. A Ferencváros bombaformában játszó támadója nem teketóriázott, hatalmas erővel a léc alá zúdította a labdát.
Az írek első lehetősége a kilencedik percben érkezett, amikor egy beadás után Azaz került helyzetbe, de elhamarkodott lövése célt tévesztett. Néhány perccel később ismét Varga veszélyeztetett, lövése azonban centikkel kerülte el a bal kapufát.
A tizenötödik percben aztán újabb magyar gól született. Szoboszlai szögletét Sallai Roland tökéletes ütemben fejelte a kapuba, Kellehernek esélye sem volt a védésre. A vendégszektor extázisban ünnepelt, a hazai szurkolók pedig döbbenten figyelték, ahogy a magyar csapat már kétgólos előnybe került.
A Rossi-legénység rendkívül fegyelmezetten futballozott, nem vállaltak fölösleges kockázatot, ugyanakkor a kínálkozó lehetőségeket könyörtelenül kihasználta a találkozó elején. Az első negyedórához közeledve kiegyenlítettebbé vált a játék képe, az írek pedig fokozatosan átvették az irányítást a labdabirtoklásban.
Az első játékrész hajrájában újabb magyar lehetőség adódott, Bolla nagy lendülettel tört előre a jobb oldalon, laposan középre passzolt, ám Sallai elől Kelleher az utolsó pillanatban menteni tudott. Az első félidő végén Dibusznak is bravúrra volt szüksége, miután Ferguson lövését hatástalanította. A magyar válogatott a szünetben Varga és Sallai találatainak köszönhetően megnyugtató, kétgólos előnyből várhatta a folytatást.
Szünetről visszatérve egyik csapat sem változtatott. A házigazda írek pedig egy gyors góllal kezdték a második játékrészt és szépítettek.
A 49. percben egy szabadrúgást követően Dibusz először még hárítani tudott, de a kipattanó Ferguson elé került, és az ő góljával szépített az ír válogatott. Úgy tűnt, Collins szabálytalanul szerelte Vargát a tizenhatoson belül, ám a VAR közbelépett, és a gólt érvényesnek ítélte.
Három perccel később emberhátrányba került a magyar csapat, Sallai Roland taposott rá O'Shea lábára, a német játékvezető pedig egyből kiállította a magyar válogatott támadóját.
Emberelőnyben az írek óriási nyomást gyakoroltak Dibusz kapujára, és minden erejükkel próbálták begyötörni az egyenlítő találatot. Emberhátrányban is veszélyeztetett a magyar válogatott: Styles indítása után Bolla laposan lőtt, ám Kelleher magabiztosan hárított. Nem sokkal később Bolla ismét próbálkozott, de ezúttal a labda elkerülte a kaput.
A 67.pPercben a felvidéki Mocsi Attila is pályára lépett, aki Bollát váltotta. A lakszakállasi védő második alkalommal lépett pályára a magyar nemzeti csapatban.
Az írek elképesztő nagy nyomást helyeztek a magyar kapura, a 72. percben Azaz közeli lövését Dibusz elképesztő nagy bravúrral hárította. A hazaiak az utolsó percig küzdöttek az egyenlítő gólért, de a magyar válogatott hősiesen védekezett.
A ráadás perceiben az írek csak begyörtörték az egyenlítő találatot. Idah közvetlen közelről fejelt kapuba, ezzel döntetlennel kezdte meg szereplését a magyar válogatott a világbajnoki selejtező sorozatban.
A magyarokkal azonos csoportban szereplő portugál válogatott Cristiano Ronaldo duplájának is köszönhetően magabiztos, 5–0-s győzelmet aratott Örményország vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat szombati játéknapján.
Marco Rossi együttese kedden hazai pályán a Puskás Arénában fogadja a Nemzetek Ligája-győztes Portugáliát.
Írország - Magyarország 2-2 (0-2)
Aviva Stadion, Dublin, 50 130 néző, v.: Osmers (német)
Gólszerzők: Ferguson (49.), Idah (90+3.) ill. Varga (2.), Sallai (15.)
Sárga lapok: Ferguson (42.), Cullen (54.), Collins (90.) ill. Szoboszlai (30.), Szalai (48.), Dibusz (60.), Varga (80.), Tóth B. (86.)
Kiállítva: Sallai (53.)
Írország: Kelleher - O'Brien, Collins, O'Shea – Doherty (Ogbene 66.), Knight (McAteer 90.), Cullen (Taylor 66.), Azaz (Idah 79.), Manning – Szmodics (Johnston 79.), Ferguson. Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrímsson
Magyarország: Dibusz - Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez (Nagy Zs., 80.)- Szoboszlai, Styles – Bolla (Mocsi 67.), Tóth A. (Ötvös 55.), Sallai – Varga (Tóth B., 80.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Örményország - Portugália 0-5 (0-3)
Gólszerzők: Joao Felix (10., 61.), C.Ronaldo (21., 46.), Cancelo (32.)