2023. március 31., 18:01

Klubtörténelmi siker - A somorjai vívók megnyerték a junior tőrözők világkupa-csapatversenyét Brazíliában – VIDEÓ

Három somorjai sporttehetség, Fazekas Árpád, Leopold Kuchta és Pirk Ákos, Szlovákia színeiben egyetlen európai csapatként indult a junior tőrözők világkupa-csapatversenyén és bizony az ő nyakukba akasztották a legfényesebb érmeket.

Nagy József, a Somorjai Vívó Klub vezetőedzője elmondta, hosszú és rögös út vezetett idáig, de úgy érzi, megérte, hiszen a befektetett munka meghozta gyümölcsét. Hangsúlyozta, hogy a csapat nem háromtagú, közéjük tartozik György Bendegúz is, aki tanulmányi kötelezettségei miatt sajnos nem tarthatott velük Brazíliába.

Amikor eljutnak egy ilyen szintre, ilyen kis országból aminek igazából vívó tradíciója nagyon kevés, akkor mindenki ennek csak örülni tud. Azon a versenyen minden összejött, jók voltak a bírók, megnyugodva vívtak a fiúk a csapatversenyen, és így nagyobb gond nélkül sikerült megnyerni a versenyt.

- mondta.

A fiatal versenyzők lelkesen meséltek a dél-amerikai élményeikről, hangsúlyozták, hogy a kemény fizikai felkészülés mellett a mentális felkészülésre is sok időt fordítanak, hiszen a vívás egy rendkívül összetett sportág.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.