2018. június 16., 08:14

Sportolimpia a Bodrogközben

A Királyhelmeci Szakközépiskolában idén június 22-én kerül sor az alapiskolák X. Bodrogközi Sportolimpiájára. A jubileumi sportnap érdekessége, hogy arra épp az olimpia nemzetközi világnapjának előestéjén kerül sor.

tanarok.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

A sportolimpiát az iskola, Beňo Iván vezetésével, abból a megfontolásból hívta életre, hogy egyrészt találkozási lehetőséget teremtsen az általános iskolák diákjai és pedagógusai számára, másrészt a sport, a mozgás kitűnő lehetőség az erőpróbára is. Idén Borsitól Nagykaposig 11 iskola jelezte részvételét az olimpián. A verseny helyszíne 8 éven át az iskola tiszacsernyői tornaterme, illetve udvara volt. Idén másodszor azonban az iskola királyhelmeci sportpályáján valamint a városi stadion területén kerülnek lebonyolításra az egyes versenyszámok. A tájfutás útvonalát pedig a szőlősdombokon jelölik ki.

A visszajelzések alapján ezen a napon 270 diák és 30 kísérő pedagógus érkezik az oktatási intézménybe, ahol 8.30 órakor kezdődik a megnyitó, majd az olimpiai láng meggyújtása. A versenyszámokra előre pontosan kidolgozott ütemterv szerint kerül sor, az első megmérettetés 9.15 órakor kezdődik,  az utolsó pedig 14.30 órakor zárul. A díjkiosztásra és a záró ceremónia lebonyolítására közvetlenül ez után kerül sor.

Lássuk tehát a versenyszámokat: futball, tájfutás, 60 m-es futás, gránátdobás, távolugrás, súlylökés, erőverseny, kosárlabda, kiütős játék és a kvíz verseny.

Idén tehát 10 diszciplínában mérik össze erejüket a fiúk és nyolcban a lányok. Az ügyességen, a gyorsaságon kívül az elméleti tudás is megmérettetik ezen a napon, ugyanis a szakközépiskola épületében az olimpiák történetének ismeretéből is számot adnak a négyfős csapatokba rendeződő diákok egy vetélkedő keretén belül.

Miután a versenyszámok befejeződnek, az olimpiai pontozás mintájára itt is az egyéni győzelmek mellett a legjobb iskolai csapatot is díjazzák. A legtöbb pontszámot gyűjtő  iskolát vándorserleggel jutalmazzák. Az az iskola, amelyik háromszor egymás után elnyeri a vándorserleget, végérvényesen megtarthatja azt. Erre már kétszer is volt példa.

A verseny lebonyolítása meglehetősen drága, van dobogó, vannak érmek, és a 300 ember ebédet is kap. Mindez támogatók nélkül aligha sikerülne. Az eseményt rendszeresen támogatja, a teljesség igénye nélkül: a város, a Kassai Olimpiai Klub, a Korona étterem, az Arriva cég, Kassa megye stb.

A vendégek között mindig helyet kapnak egykori olimpikonok, idén is meghívták Anton Švajlent, Miroslav Luberdát és Kánási Gyulát, a Kassai Olimpiai Klub tagjait.

A tájékoztatót a verseny sikeres lebonyolításáért felelős pedagógusoktól kaptam, név szerint: dr. Pankovics Andreától, Bernáth Brigittától és Jánošík Zoltántól.

tanarok.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.