Zsély

A község a Balassagyarmati-medence részét alkotó Középső Ipoly-völgy kistájon fekszik, a Kürtös-patak mentén, Balassagyarmattól 9 km-re északra, Nagykürtöstől 10 km-re délre, az Ipolyságot (39 km) Nagykürtössel összekötő 527-es út mentén. Mellékút köti össze Ipolykéren (7 km) keresztül Bussával (21 km). Határának nagy része dombvidék (a Kürtösi-pataktól keletre erdőkkel borított, nyugatra nagyrészt mezőgazdaságilag művelt), legmagasabb pontja a 287 m-ig emelkedő Rostély-hegy. Határának mintegy egyharmadát erdő borítja. Délnyugatról Erdőmég, délkeletről Ipolyvarbó és Ipolykér, északkeletről Óvár, északról Szklabonya községekkel határos. Délkeleti határa Nógrád és Hont megyék történelmi határát alkotja.

A Besztercebányai kerülethez és a Nagykürtösi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Nógrád vármegye Balassagyarmati járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1960 között a Kékkői járáshoz tartozott, majd annak megszüntetése után 1960-ban a Losonci járáshoz, 1968-ban pedig a Nagykürtösi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Balassagyarmati járás). Területe (18,76 km²) az elmúlt száz év során nem változott.

Zsély a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik, a szlovák Szklabonya és Erdőmeg községek között, az eredetileg szinte kizárólag magyarlakta település 20. század második felében szlovák többségűvé vált. 1910-ben 920, 1921-ben 1018, 1938-ban pedig 1228, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt, a szlovákok aránya 1921-ben 8,8 %, 1930-ban 21 % volt (a falu eredeti szlovák lakosai az elsősorban evangélikus vallású, az uradalomban dolgozó beköltözők voltak). 1945 után a reszlovakizáció, a betelepítés és az asszimiláció eredményeként a szlovákok kerültrek többségbe (1961-ben a lakosság 24,9 %-a volt magyar nemzetiségű). 2011-ben a lakosság 79,9 %-a volt szlovák nemzetiségű, 1991-2011 között a magyarok aránya 20,8 %-ról 13,2 %-ra csökkent (magyar anyanyelvűek aránya 23,7 %). Zsélyre jellemző a kettős identitás, a magyar anyanyelvűek aránya több mint másfélszerese a magyar nemzetiségűeknek, a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya is magas - 6,4 %. A lakosság túlnyomó többsége (81,7 %) római katolikus vallású, az evangélikusok aránya 5 % (1921-ben még 11,2 %).

A falu első írásos említése 1327-ben "Zel,Zeel" alakban történt. Először a honti várispánság birtokát képezte, később a Balassák tulajdona lett. A 14. században Csák Máté neve fűződik a településhez, kinek halála után a terület újra a Balassákra szállt vissza. A mohácsi csatát követő zavaros időszakban Balassa Zsigmond megszerezte a divényi uradalmat és a falut hozzá csatolta. 1554 és 1593 között a török hódoltság részeként török uralom alatt állt. 1594-ben a nógrádi várak felszabadításával megszűnt a török uralom a településen. 1772-ben gróf Zichy Ferenc kastélyt építtetett itt, melyet birtokainak központjává tett, majd új templomot is építtetett a községnek. 1862-ben egy tűzvészben az egész falu leégett, s utána megkezdődött az újjáépítés szakasza. A tűzvésszel a zsélyi zsellérek nagy része földönfutóvá vált, ugyanakkor evangélikus vallású szlovák betelepülők érkeztek a községbe, akik egy nemzedék alatt elmagyarosodtak. A század végén Zsély, az uradalmi központ iparos falunak számított vízi- és gőzmalommal, téglagyárral, só- és szénlelőhellyel, méhészettel és szőlészettel is foglalkoztak itt. A trianoni békeszerződésig Nógrád vármegye Balassagyarmati járásához tartozott. Az első világháborúban 9 zsélyi lakos esett el. 1926-ban megalapították a Viktória kulturális és sportegyesületet. 1930-ban tűzoltó egyesület, 1932-ben gazdaegyesület alakult. 1938 és 1945 között újra Magyarország része volt. Termelőszövetkezete 1949-ben alakult, a falut bekötötték az elektromos hálózatba és megindult az autóbusz közlekedés. 1953-ban meteorológiai állomás létesült, 1964-ben pedig új iskolát adtak át (a magyar nyelvű oktatás a 70-es évekre megszűnt) 1974-ben határában víztározót építettek. 1975-ben felépült az új iskolaépület és a kultúrház. 1983-ban felépült a közösségi ház új épülete. 1995 után a sósári fürdő, mely korábban a ČSAD rekreációs központja volt, megszűnt. A rendszerváltásig gépjavítóüzem is működött a községben.

A mezőgazdasági jellegű községben szlovák alapiskola és óvoda, valamint szintén szlovák tanítási nyelvű összevont szakközépiskola (itt mezőgazdászokat, pékeket és cukrászokat képeznek) található. Határában (Károlymajoron) napkollektoros erőmű üzemel. Szent Imrének szentelt római katolikus temploma 1771-ben klasszicista, Zichy Ferenc győri püspök által emeltetett kastélya 1772-ben barokk-klasszicista stílusban épült. 1858–1940 között e kastélyban őrizték a Zichy család gazdag levéltárát, jelenleg a Zsélyi Helytörténeti és Néprajzi Múzeumnak ad helyet. A közeli Sósár gyógyforrásai mellett a 19. században létesített gyógyfürdő, amelyben légzőszervi megbetegedéseket és anyagcsere-bántalmakat gyógyítottak, a 20. század közepéig működött, jelenleg romos állapotban van. A falu határában az 1963–68 között végzett ásatások során rendkívül gazdag, 867 sírból álló, s mintegy 10 ezer leletet tartalmazó 7–8. századi avar temetőt tártak fel. Temetőjében nyugszik Zsélyi Nagy Lajos szlovákiai magyar költő, akinek emléktáblája is van a községben.