Tornalja

A város a Gömöri-medence keleti részén, a Putnoki-dombság nyugati lábánál, a Sajó bal partján fekszik, Rimaszombattól 27 km-re keletre, Bánrévétől 15 km-re északra, Rozsnyótól 33 km-re délnyugatra, Nagyrőcétől 39 km-re délkeletre. Tornalja közelében ömlik a Turóc-patak a Sajóba. Fontos közlekedési csomópont, a 16-os (2015-ig 50-es) országos főútvonal (Rimaszombat-Rozsnyó szakasz) itt csatlakozik a Sajó völgyében haladó, Bánrévét Rozsnyón át Popráddal összekötő 67-es úthoz, az 532-es út Jolsva (28 km) és Nagyrőce felé teremt összeköttetést. Mellékút köti össze a szomszédos Sajógömörrel (3,5 km). A várost érinti a Bánréve-Rozsnyó vasútvonal is (megállóhely). Tornalja mára teljesen egybeépült Sajókirályival, a szintén hozzácsatolt, de különálló Beje a belvárostól 2 km-re nyugatra, Sajószárnya pedig 2 km-re északra fekszik. Tornalja határának mintegy felét a Putnoki-dombság nyugati, erdővel borított dombvidéke foglalja el, ettől nyugatra a Sajó völgyében összpontosul csaknem a teljes lakosság. Délről Méhi, Sajólenke és Hubó, keletről Szuhafő és Aggtelek, nyugatról Oldalfala, Zsór és Otrokócs, északról pedig Sajógömör, Gömörpanyit, Csoltó, Gömörhosszúszó (rövid szakaszon) és Kecső községekkel határos. Keleti határa egyben államhatárt alkot Szlovákia és Magyarország között.

A Besztercebányai kerülethez és a Nagyrőcei járáshoz tartozó város. 1920-ig nagyközségként Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásának székhelye (1853-tól) volt. 1871-től nagyközségi rangot viselt. Csehszlovákiához csatolása után is járásszékhely maradt 1960-ig, ekkor a Rimaszombati járáshoz csatolták, majd 1996-ban a Nagyrőcei járáshoz került. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhot (Gömör-Kishont vármegye, Tornaljai járás). 1960-ban városi rangot kapott. 1964-ben Sajókirályi, 1971-ben pedig Beje és Sajószárnya községeket is a városhoz csatolták. Tornalja 4 kataszteri területre oszlik: Tornalja (42,80 km² - magába foglalja Tornalja és Sajókirályi volt községek területét), Beje (7,51 km²), Sajószárnya (5,74 km²) és a korábban Sajószárnya község exklávéjának számító Vasas (3,01 km²) katasztere. 1910-38-hoz képest Sajószárnya területe változatlan, Beje területe minimális mértékben nőtt (6,19 km²-ről 6,22 km²-re), Sajókirályi és Tornalja területe pedig 42,64 km²-ről 42,80 km²-re nőtt, összességében a város területe (mai határai közt) 57,58 km²-ről 57,76 km²-re gyarapodott.

Tornaljának 1910-ben 2033 (a ma hozzá tartozó településekkel együtt 3494), 1921-ben 2195 (3682), 1938-ban pedig 3255 (4952) túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt. 1944-ben a lakosságának mintegy egyötödét alkotó zsidó közösséget koncentrációs táborba hurcolták, majd 1945 után magyar lakosságának egy részét kitelepítették és magyarországi szlovákokat telepítettek ide. Az államszocializmus évtizedeiben történt ipartelepítés és lakótelepépítés során kistérségi központként népessége kétharmadával nőtt (1938-1991 között). 1991-ben érte el népességének maximumát, ekkor 8185 lakosa volt, 1991-2001 között a népesség stagnálása jellemző, 2001-2011 között azonban már 8,1 %-os csökkenés figyelhető meg (8169 főről 7509-re). Magyar többségét napjainkig megőrizte, 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya 67,8 %-ról 57,7 %-ra csökkent, a szlovákoké pedig 27,7 %-ról 30,1 %-ra nőtt. 2011-ben a lakosság 4,4 %-a vallotta magát roma nemzetiségűnek, nem nyilatkozott nemzetiségéről a lakosság 7 %-a. A lakosság több mint egynegyede (27,1 %) a roma etnikumhoz tartozik. 1921-ben Tornalja lakosságának mintegy egyharmada volt római katolikus (34,5 %) és református vallású (32,8 %), az izraeliták a lakosság egyötödét (22,6 %), az evangélikusok pedig egytizedét (9,4 %) alkották. 2011-re a római katolikusok aránya 42,9 %-ra nőtt, a reformátusoké (16,7 %) és az evangélikusoké (5,7 %) egyaránt mintegy felére csökkent, az izraelita közösség a holokauszt áldozata lett. 2011-ben a város lakosságának 75,1 %-a (5642 fő) élt Tornalján, 9,5 %-a (717 fő) Sajókirályin, 9,4 %-a (708 fő) Sajószárnyán, 5,9 %-a (442 fő) pedig Bején.

Nevét arról az őrtoronyról kapta, melyet a Sajó-mellék őrsége, az ún. gömörőrség épített a 10-11. század fordulóján. Első lakosai magyarok voltak, de a 11-12. században megjelentek itt a Szuha-völgyi erdőségből érkező szlávok is. A középkorban először 1245-ben említenek itt egy "Köwy" nevű települést, amely a tornaljai határban feküdt. A mai települést 1291-ben "Tornallya al. Nom. Kevy" néven említik először. Ekkor kapott engedélyt Boluk a Tornallyayak őse, hogy megerősítse a természetes sziklát azaz a követ, amiről 1241-ből van leírás. A tatárjárás után a falu gyors fejlődésnek indult. Templomát 1332-ben említik először. Tornalja 1427-ben már jelentős település volt, az az évi adólajstromban 46 jobbágyportával szerepel. Mint a környék többi települését, a 15. században ezt is husziták foglalták el. 1459-ben Mátyás serege visszafoglalta. A település egy időben két részre, Alsó- és Felső-Tornaljára oszlott (előbbi volt a paraszti, utóbbi a nemesi település). Kastélyában több megyegyűlést is tartottak, Sajógömör után a Sajó-völgy második legfontosabb helysége volt. Ura, Tornallyay János a mohácsi csatában esett el. 1556-ban török sereg dúlta fel. A 17. század végén a kuruc-labanc harcok, majd az éhínségek és a 18. századi pestisjárványok (1709-10, 1740) megtizedelték lakosságát. Állandó iskoláját 1643-ban említik először. A 18. században forgalmas postaállomás lett. 1828-ban 96 házában 622 lakos élt. 1837-ben 708 már lakosa volt, akik főként mezőgazdasággal és kézművességgel foglalkoztak. 1848-ban a falu a szabadságharc mellé állt, 1849-ben itt ütközött meg Henryk Dembiński honvédserege Franz von Schlik császári seregével. 1873-ban a Bánréve-Rozsnyó vasút elérte a települést és ez nagy fellendülést hozott fejlődésében. Ekkor vált a környék politikai, gazdasági és kulturális központjává. 1853-ban járási székhely is lett. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásának székhelye volt. Az 1930-as években itt működött a Kazinczy Könyv és Lapkiadó Szövetkezet, mely a „Magyar Írás” című irodalmi folyóiratot kiadta. 1938 és 1945 között újra Magyarországhoz csatolták. 1944-ben a város több mint 650 zsidó polgárát hurcolták koncentrációs táborba és gyilkolták meg. 1944. december 19-én foglalták el a II. Ukrán Front csapatai. 1960-ban visszakapta városi rangját, ugyanakkor megszűnt a Tornaljai járás. 1963-ban Sajókirályit, 1971-ben pedig Sajószárnyát és Bejét is Tornaljához csatolták, így alakult ki mai területe. A rendszerváltás után konfekcióüzeme (Ozeta) megszűnt. 1958-ban alapított magyar tanítási nyelvű Mezőgazdasági Műszaki Szakközépiskolája 1986-ban szűnt meg. 2006-ban megépült a várost elkerülő gyorsforgalmi út).

A mezőgazdasági jellegű kisvárosban gépgyár működik, termálfürdője révén számottevő idegenforgalma, határában több napkollektoros erőmű található. Ásványvizét (Csevice-forrás - "Gemerka") helyben palackozzák. A városban vegyes, magyar-szlovák tanítási nyelvű gimnázium, magyar általános iskola, valamint óvoda is működik. Értékes műemléke a 15. században, gótikus stílusban épült református templom (18. századi festett famennyezettel). Jézus Szentséges Szívének szentelt római katolikus temploma 1930-31-ben épült neogótikus stílusban, evangélikus templomát 1932-33-ban emelték. A 19. században épült, klasszicista stílusú Tornallyai-kúriában ma gyermekotthon működik. Sajószárnyán, Bején és Sajókirályiban 18-19. századi kastélyok-kúriák találhatóak.