Szádalmás
A község a Tornai-medence nyugati részén, a Tornai Felső-hegy (Szádelői-karszt) déli, valamint a Tornai Alsó-hegy (az Aggteleki-karszt keleti része) északi lábánál, 235 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, a 16-os országos főút és a Rozsnyó-Torna vasútvonal (megállóhely) mentén, Rozsnyótól 17 km-re délkeletre, Szepsitől 26 km-re nyugatra. Itt ágazik el a Szilicei-fennsíkon és Szilice községen (16 km) keresztül Gombaszögre (24 km) vezető mellékút, a község határában nyílik az 1955-ben megnyitott Rozsnyó-Torna vasútvonal a Szoroskői-hágó (540 m) alatt átvezető alagútjának keleti vége. Határának mintegy felét erdő borítja, az Alsó- és a Felső-hegy egyaránt a Szlovák Karszt Nemzeti Park része, a Tornai-völgy pedig elsősorban mezőgazdaságilag művelt terület. A Felső-hegy déli lejtőit szőlők és gyümölcsösök foglalják el. Nyugatról Szádalmás, északról Hárskút, Dernő és Kiskovácsvágása, keletről Tornagörgő, délről pedig Szögliget és Bódvaszilas községekkel határos. Északi határa 1881-1920 között megyehatárt alkotott Abaúj-Torna és Gömör-Kishont vármegyék között, déli határa pedig ma államhatárt alkot Szlovákia és Magyarország között.
A Kassai kerülethez és a Rozsnyói járáshoz tartozó község. 1881-ig Torna vármegyéhez, majd 1920-ig kisközségként Abaúj-Torna vármegye Tornai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Szepsi járáshoz tartozott, majd a Rozsnyói járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Abaúj-Torna vármegye, Tornai járás). Területe 1910-hez képest (24,55 km²) 9 hektárral csökkent (24,46 km²-re) .
1910-ben 853, 1921-ben 921, 1938-ban pedig 905, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. Túlnyomó magyar többségét napjainkig megőrizte, bár 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya 88,6 %-ról 80,4 %-ra csökkent, a szlovákoké pedig 11 %-ról 16 %-ra növekedett. Ebben a 20 éves időszakban a lakosságszám 7,8 %-os csökkenése (876 főről 808-ra) figyelhető meg. A lakosság 46,8 %-a református, 41,5 %-a pedig római katolikus vallású, 1938-ban még 21 izraelita vallású lakosa is volt a községnek.
1234-ben "Almás" néven említik először. A falu valószínűleg a 13. században keletkezett, a 14. században már állt gótikus temploma. Torna várának uradalmához tartozott, majd a 16. századig a Bebekek birtokaként a pelsőci uradalom része. Később a szádvári uradalom része, majd köznemesi község. Lakossága 1550 körül református hitre tért, később az ellenreformáció hatására vegyes, református-katolikus község lett (katolikus plébániáját 1698-ban alapították újra), református lakói Körtvélyes leányegyházát alkották 1783-tól. 1720-ban 43 család élt a faluban, közülük 13 köznemes és 30 jobbágycsalád. Református iskolája 1790-ben létesült. 1828-ban 136 háza és 695 lakosa volt. Lakói szőlő- és gyümölcstermesztéssel, földműveléssel foglalkoztak. 1881-ig Torna vármegyéhez tartozott, majd a megye megszüntetésekor Abaúj-Torna vármegye része lett. A 20. század elejétől kezdve számottevő volt a faluból a kivándorlás Amerikába. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1944-ben a község zsidó lakosságát koncentrációs táborba hurcolták. 1947-ben 7-8 szádalmási családot hurcoltak csehországi kényszermunkára. 1956-ban egyosztályos szlovák iskolát létesítettek a községben. 1971-ben Körtvélyesen és a szomszédos Szádalmáson rendezték meg az utolsó, VII. Nyári Ifjúsági Találkozót. Határában az 1970-es években építették fel a Szovjetunióból érkező gázvezeték egyik kompresszorállomását, melynek hőjével üvegházakat is fűtöttek. Mezőgazdasági szövetkezete (melyhez az 1970-es évek elején Körtvélyes és Jablonca szövetkezetét is hozzácsatolták) 1980-1994 között Tornagörgővel volt közös.
A községben teljes szervezettségű, magyar és szlovák tanítási nyelvű alapiskola, valamint magyar nevelési nyelvű óvoda található. Szentháromságnak szentelt római katolikus temploma a 14. század második felében épült gótikus stílusban, klasszicista stílusú református temploma 1797-98-ban épült. Az Alsó-hegyen számos zsomboly és más karsztjelenség található, legismertebb közülük az Óriás-zsomboly.
