Örtény
Gúta városrésze a Kisalföldön, Mátyusföld déli szegletében, a Vág bal partján, a várostól 3 km-re keletre, Pacsérok tőszomszédságában.
Gúta egyik városrésze, jelenleg a Nyitrai kerülethez és a Komáromi járáshoz, 1920-ig, Gúta részeként, Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozott.
2011-ben 116 lakosa volt.
A Vág bal partján, Gúta eredeti középkori településterületén lévő tanyavilág. A török korban a gútaiak többsége átköltözött a Vág, illetve a Kis-Duna folyóvíz által védett jobb partjára, de egy ideig az eredeti településen is folyamatos maradt az élet. A 18. század végén már elnéptelenedett, nem jelölik a térképek. A 19. században két tanyacsoport létezett egymás közvetlen közelében, Rácakol és Örtény, ahol leginkább marhatenyésztéssel foglalkoztak a helyiek. Ez a két település alkotja ma Veľká Gúta ("Nagygúta") városrészt. A trianoni béke Gútával együtt Csehszlovákiához csatolta, a bécsi döntés 1938. november 2-án visszaadta Magyarországnak, 1945-től pedig újra Csehszlovákiának adták. 1947-ben színmagyar lakosságának tehetősebb részét erőszakkal áttelepítették Magyarországra, helyükre pedig onnan önkéntesen érkező szlovákokat költöztettek.
Örtény zárt beépítésű külterületi lakóhely, Rácakol állattenyésztő major funkcióját tölti be.