Kisgyarmat

A község az Alsó-Garammente kistájon, a Garam völgyében, a Szikince mentén, az Ipolymenti-hátság dombvidékének nyugati lejtőin fekszik, Párkánytól 20 km-re északra, Kétfegyvernektől 22 km-re délre. A Szikince völgyében haladó, Garamkövesdet Kétfegyvernekkel összekötő mellékút halad keresztül a községen. Nyugatról és délnyugatról Bény, délről Garampáld, délkeletről Szalka, keletről Ipolykiskeszi és Szalka felsőhatárföldi katasztere, északról Zalaba, északnyugatról pedig Csata községekkel határos. Bénnyel köz˜ös határa egyben Hont és Esztergom megyék történelmi határát képezi.

A Nyitrai kerülethez és az Érsekújvári járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Vámosmikolai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Párkányi járáshoz, annak megszüntetése után pedig az Érsekújvári járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Bars-Hont k.e.e vármegye, Szobi járás). Területe (13,92 km²) az elmúlt száz évben nem változott. 1976-1990 között hozzá tartozott Garampáld.

1910-ben 863, 1921-ben 891, 1939-ben pedig 873, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. Népessége 1970-ben érte el csúcspontját (1119 fő), az ezután következő két évtizedben népességének több mint felét elveszítette, majd 1991-2011 között további 11 %-os népességvesztés figyelhető meg (507 főről 451-re). A lakosság túlnyomó többsége magyar nemzetiségű (88,2 %), bár a szlovák nemzetiségűek aránya 1991-2011 között megháromszorozódott (2,8 %-ról 9,3 %-ra). Viszonylag magas (13,2 %) a roma etnikumhoz tartozók aránya. A lakosság 89,8 %-a római katolikus vallású. 1939-ben még 22 izraelita vallású lakosa (2,5 %) is volt a községnek.

Neve az ősi magyar "Gyarmat" törzsnévből ered. A település már 1135-ben a bozóki prépostság alapítólevelében szerepel "Garmoth" alakban. 1248-ban "Jormoth" néven említi oklevél. 1297-ben "Gormoth", 1349-ben "Atagyarmata" néven említik. 1377-ben említik Szent Márton tiszteletére szentelt templomát. A Hontpázmány nemzetség birtoka, majd 1327-ben a bényi apátság tulajdona. A 18. századtól a Pálffy család birtoka. 1720-ban 42 háza volt. 1828-ban 89 házában 597 lakos élt, akik szőlőtermesztéssel, állattartással foglalkoztak. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Vámosmikolai járásához tartozott. 1938 és 1945 között Magyarországhoz tartozott. A falu a második világháborúban, 1945 elején súlyos károkat szenvedett, házainak 70%-a elpusztult.

A községben magyar óvoda működik. A hat Alsó-Garam menti "kurtaszoknyás" falu egyike. Szent Mártonnak szentelt római katolikus temploma eredetileg román stílusban épült a 13. században, mai alakját a 18. században nyerte el.