Keszegfalva

Komáromtól 10 km-re északnyugatra, Gútától 13 km-re délre a Vág-Duna jobb partján fekszik. Áthalad rajta az 573-as út, 2003-ig vasútállomás a Komárom-Gúta vonalon. Közigazgatásilag Szőlős (Sady), Bálványszakállas (Balvany), Vajas (Vajaš) és Lohót (Lohot) tartozik hozzá. Közigazgatási területe 34,51 km², keleti határát a Vág-Duna, északi határát pedig a Császta-ér alkotja. Keszegfalva határa hosszan elnyúlik északnyugati irányban, egészen Bogyarétig. Délnyugatról Nemesócsa és Megyercs, délről és délkeletről Komárom, keletről Vágfüzes, északról pedig Gúta határolja.

A Nyitrai kerület Komáromi járásához tartozik. A trianoni békeszerződésig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozott, 1939–45 között újra Magyarországhoz csatolták. Csehszlovákiához kerülése után végig a Komáromi járáshoz tartozott. A község területének több mint egyharmadát elvesztette 1921-hez képest (akkor 53,59 km²). 1954-ben Kavát Komáromhoz csatolták, 1968-ban pedig Szigetet az újonnan alakult Vágfüzeshez. 1974 óta Királynérétet Gúta igazgatja, bár kataszterileg továbbra is Keszegfalvához tartozik.

Lakosainak döntő többsége magyar anyanyelvű. A korábban színmagyar településen a második világháború utáni kitelepítésekkel jelent meg a szlovák nemzetiség. Az utóbbi évtizedekben egyre csökken a magyar nemzetiségűek aránya, de még mindig a lakosság több mint 2/3-át teszik ki. A község népessége növekvő tendenciát mutat. A 20. század elején még csaknem kizárólag római katolikus vallású faluban a katolikusok aránya 2011-re a lakosság 2/3-ára csökkent. A 8 %-ot kitevő roma népesség főként Bálványszakálloson tömörül.

Noha a településhez tartozó területeket már 1261-ben említik, maga Keszegfalva első írásos említése 1482-es. Egykor a Pozsár-család uradalma volt, később a család kihalásával királyi kézre került, s a 17. században a Gyulay, majd a Sibrik családnak adományozzák. A korábbi falu a jobb védhetőség végett a Vág-Duna jobb partjára települt át. Később a Huszár-, a Horváth-, a Majtényi-, a Csuzy-, a Kürthy- és a Horváthy családoknak van itt birtokuk. A hozzá tartozó Kovapusztát már 1075-ből említik Coa alakban, ekképp szerepel aztán még a 13. század vége felé is. Bálványszakállas már a rómaiak alatt lakott hely volt, okiratosan 1268-ban Zakalus alakban fordul elő – innen vette a Pozsár-család az előnevét. Ez az esztergomi érsekség birtoka volt, amikor a török feldúlta. A 16. században a komáromi vár birtoka, udvarnokok, várszolgák, lovászok lakták. A század második felében a törökök teljesen elpusztították, 1669-ben már csak pusztaként említik. A törökök kiűzése után (1681-ben) vízivár létesült a helyén. Később az újratelepült falu az itt termesztett dohányról és szénájáról lett híres. 1898-ban és 1903-ban árvizek pusztítottak, így a környező mocsarak lecsapoltásakor csatornákat ástak. A trianoni békeszerződésig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozott. 1939-1945 között újra Magyarországhoz csatolták. Az 1965-os árvíz súlyos pusztítást okozott: a falu házainak fele elpusztult. Állami segítséggel két év alatt újjáépült. 1954-ben Kava, 1968-ban Keszegfalusi Sziget vált le róla, utóbbiból alakult Vágfüzes község, előbbit pedig Komáromhoz csatolták. 1974-ben Királynérét (Kráľka) pusztát csatolták Gútához.

A mezőgazdasági jellegű településen működik magyar alapiskola és óvoda is. Komáromhoz való közelsége és jó közlekedési viszonyai miatt jellemző a beköltözések növekvő száma. Bálványszakálloson 2011 óta napkollektortelep működik. Természetvédelmi területek tartoznak hozzá: a Lohóti-mocsarak védett terület (24,13 ha), a Füzes és a Kis-Sziget (10 ha), valamint a Túzokos természetvédelmi terület egy része.