Idabukóc

Idabukóc a Kassai-hegyvidék (Szomolnok-Kassai-hegycsoport) délkeleti lábánál, az Ida-patak középső folyásánál, 350 méteres (határa 336-609 méteres) tengerszint feletti magasságban fekszik, Kassától 11 km-re nyugatra, Nagyidától pedig 13,5 km-re északra. A történelmi településközpont az Ida egyik jobb oldali mellékvize mentén alakult ki mintegy 600 méteres hosszúságban. A 20. század második felében a történelmi központtól északnyugatra és délkeletre, mintegy három kilométeres hosszúságban kiterjedt üdülő- és szuburbán agglomerációs zóna alakult ki, mely az Idán kialakított két víztározó (Idabukóci- és Idabukóc alatti víztározó) között húzódik, középpontjában a reliktumként megőrzött régi faluközponttal. Az Ida völgyétől délnyugatra a Kassai-hegyvidék déli hegyvonulata, a Holička-hegycsoport magasodik (Zámčisko v. Pálenica-hegy, 500 m), itt találjuk a Semse határánál emelkedő Semsei-hegyen (Biela skala, 609 m) Idabukóc legmagasabb pontját,. Keletről és északról az Ida-völgyet 400 méter fölé magasodó (Klin, Šajba, Košariská), részben erdővel, részben szántóföldekkel és rétekkel borított dombhát választja el a Miszlókai-patak völgyétől. 2010-ben területének 58,5 %-át (635 ha) erdő (főként tölgyesek és bükkösök), 13,6 %-át (147 ha) szántó, 9,3 %-át (101 ha) rét és legelő, 6,5 %-át (71 ha) pedig vízfelület foglalta el. Az Idabukóci-víztároló 105 hektáros felületének csak mintegy 15 százaléka tartozik Idabukóc kataszteréhez. A községet a 3405-ös út köti össze Kisidán (4,5 km) keresztül Sacával (9 km), a 3403-as út Baska (3 km) érintésével Miszlókával (6 km) és Kassával teremt összeköttetést. Határának északi részén keresztülhalad a 3319-es út Alsótőkést Hilyóval összekötő szakasza. Idabukóc délről Kisida és Semse, nyugatról Hilyó, északról Alsótőkés, keletről pedig Baska községekkel határos. Északi határát a Miszlókai-patak (Myslavský potok) alkotja.

A Kassai kerülethez és a Kassa-környéki járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Abaúj-Torna vármegye Kassai járásához tartozott. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig a Kassai járáshoz tartozott, majd az ekkor létrehozott Kassa-vidéki járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Abaúj-Torna vármegye, Kassai járás). Területe (1910-38: 10,82 km², 2011: 10,85 km²) az elmúlt évszázadban csak minimális mértékben változott.

Idabukóc népessége 2011-ben 777 fő volt, lakossága csaknem teljes egészében (96,7 %) szlovák nemzetiségű volt. A község a 18. századi újratelepítése óta egynemzetiségű szlovák település volt (a 16. században még vegyesen lakták szlovákok és németek). 1910-ben lakosságának kilenctizede (89,4 %) szlovák anyanyelvű volt, 1910-ben lakosságának 2,1 %-a, 1921-ben pedig 2,5 %-a vallotta magyarnak magát. Az 1941-es népszámlálás adatai (ekkor a lakosság egynegyede magyarnak vallotta magát) nem tükrözik a valós viszonyokat. A 20. század második feléig számottevő roma lakosság is élt a község határában (a Idabukóc alatti víztároló későbbi gátja közelében az 1955-ös katonai térképen még feltüntetett cigánytelepen), az 1910-es népszámláláskor a lakosság 8,4 %-át alkották (40 fő). A lakosság túlnyomó többsége (1921-ben 99,2 %, 2011-ben 85,3 %) római katolikus vallású. Idabukóc lakosságszáma erős ingadozásokat mutatott az elmúlt másfél évszázadban, minimumát 1880-ban érte el, miután az 1869-1880 közötti időszakban (elsősorban a kivándorlás révén) egynegyedével csökkent (445 főről 338 főre). 1880-1941 között lassú, de folyamatos növekedéssel 78,4 %-al nőtt a lakosság száma, majd az 1941-1950 közötti háborús évtizedben 17,7 %-al csökkent (603 főről 496 főre). A leggyorsabb növekedés 1950-1961 között figyelhető meg (41,1 %, 496 főről 700 főre), a következő harminc évben ezt lassú fogyás váltotta fel. A helyzet a rendszerváltás után vett gyökeres fordulatot, 1991-2017 között a szuburbanizáció révén csaknem egyharmadával (626 főről 822 főre) nőtt a község népessége, különösen gyors volt a növekedés a 2001-2011 közötti évtizedben (694 főről 777 főre). Idabukóc népsűrűsége (2011-ben 71,6 fő/km²) a járási átlagnak megfelelő.

A falu neve szláv eredetű, jelentése „bükkerdőnél épült falu”. 1347-ben „Bakolch” alakban említik először írásos források, ekkor már kápolna és egy malom is állt itt. Később Bokolch (1401), Bowkowich (1427), majd Bwkolcz (1491) néven is szerepelt, a Bukóc (Bukocz) névváltozat először 1630-ban tűnik fel. Kisidáról kirajzott jobbágyok alapították a 13-14. században. Határában a 14. század végén ezüstöt bányásztak. Kezdetben a kisidai Csurka család birtoka volt, 1401-től királyi birtok, majd 1427-ben Gecsei Sebestyén kezére jut (ekkor 15 portája volt). Első temploma 1443 körül épült gótikus stílusban. 1491-ben Kassa város birtokába jut és évszázadokon át egyike a város 26 jobbágyfalujának. Lakói a 16. század közepén protestáns hitre tértek. A törökkel vívott harcok során Idabukóc is elpusztult, 1553-ban csak hat portája volt. A község legrégebbi pecsétje 1700-ból ismert. A 18. század elején lakóinak nagy része elpusztult a nagy pestisjárványban, ezután katolikus szlovákokkal telepítették újra. 1715-ben négy, 1720-ban hat lakott jobbágyporta volt a faluban. 1736-ban építették újjá Szent Annának szentelt templomát barokk stílusban. 1780-ban 374 lakosa, 1828-ban 60 háza és 465 lakosa volt. A 19. század közepén Fényes Elek monográfiájában kiemeli erdőgazdaságát és az itt működő fűrészmalmot. Hivatalos magyar neve 1905-ig Bukóc volt, ekkor Idabukócra változtatták. Idabukóc a régió szegényebb falvai közé tartozott, a 20. század elején határának 70 százaléka a Zichy-Meskó család birtokában volt, elszegényedő parasztságának művelésében alig 400 hold maradt. 1869-ben 445 lakosa volt, ez a szám a kivándorlás révén 1880-ra 338-ra esett vissza, majd 1900-ra 448-ra, 1910-re 479-re nőtt. 1920-ig Abaúj-Torna vármegye Kassai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1921-ben 478, 1930-ban 530, 1941-ben már 603 lakosa volt. 1938. novemberétől 1945. januárjáig ismét magyar fennhatóság alá került. 1950-re 496-ra csökkent a falu népessége, de az 1950-es évek dinamikus növekedésének eredményeként 1961-re elérte a 700 főt. 1957-ig malom is működött a községben, mezőgazdasági szövetkezetét 1960-ban alapították. Gyökeres változást hozott 1968-1976 között a falu felett a Kassa ivóvízellátását szolgáló, 105 hektáros Idabukóci-víztároló kialakítása, melynek 56 méter magas duzzasztógátját a község határában építették fel. A régi aranyidai országút is víz alá került, ezért új utat építettek (részben Idabukóc határában), mely Alsótőkést Hilyón keresztül köti össze Aranyidával. Szintén az 1960-as években épült meg a Kisidára vezető országút (korábban csak földút kötötte össze a két szomszédos községet). Idabukóc alatt is kialakítottak egy kisebb (24 hektáros) víztárolót, mely részben a Kelet-szlovákiai Vasmű víztartalékát biztosítja, részben horgász- és fürdőhelyként is szolgál. Ennek építésekor számolták fel a régi idabukóci cigánytelepet is. 1971-ben régi műemlék templomának lebontásával új, modern stílusú templomot építettek, melynek arányai megbontották a történelmi központ településképi egységét. A vele szemben felépült művelődési ház (mely a községi hivatalnak is otthont ad) a templommal együtt máig rányomja bélyegét a településképre. A hétvégi házak és nyaralók építése az 1980-as évektől kezdődött, míg 1980-ban a község házállománya (30) megegyezett a 40 évvel korábbival, 1990-re több mint ötszörösére nőtt (161) és 2001-re elérte a 186-ot. A rendszerváltás után a Kassáról kiköltözők egyre növekvő száma gyors népességnövekedést hozott: 1991-ben 626, 2001-ben 694, 2011-ben 777, 2017-ben már 822 lakosa volt a községnek. Idabukóc címerét és zászlaját 2002-ben fogadták el.

A egyre inkább szuburbanizálódó községben sem alapiskola, sem óvoda nem működik. Az Idabukóc alatti víztároló körül hétvégi házas üdülőtelep alakult ki. Szent Annának szentelt római katolikus temploma 1971-ben épült egy középkori eredetű, 1736-ban újjáépített barokk templom helyén. A baskai út mentén található Szent Anna-kápolna 19. századi klasszicista építmény. Idabukócot a zöld turistajelzés köti össze Alsótőkéssel, illetve a Podkova-hágón keresztül Jászómindszenttel. Az Idabukóci-víztároló duzzasztógátját érinti a Semséről Hilyó, illetve a Lajoska-forrás felé vezető kék turistajelzés is.