Garamsalló
A község az Alsó-Garammente kistájon, az Ipolymenti-hátság dombvidékének nyugati lábánál, a Szikince partján fekszik, Zselíztől 9 km-re délkeletre, Párkánytól 29 km-re északra, Lévától 30 km-re délre. A Szikince mentén haladó, Garamkövesdet (25 km) Hontfüzesgyarmattal (15 km) összekötő mellékút halad keresztül a községen. Területének csaknem egynegyedét erdő borítja, nagyobb része mezőgazdaságilag művelt terület. Nyugatról Lekér, északnyugatról Zselíz, északról Peszektergenye, keletről Ipolybél, Ipolszakállos és Lontó, délről pedig Kisölved és Ipolypásztó községekkel határos. Nyugati határa Hont és Bars megyék történelmi határát alkotja.
A Nyitrai kerülethez és a Lévai járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Vámosmikolai járáshoz tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-ig rövid ideig az Ipolypásztói járáshoz, majd 1923-1960 között a Zselízi járáshoz tartozott, annak megszüntetése után pedig a Lévai járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Bars-Hont k.e.e. vármegye, Ipolysági járás). Területe (19,04 km²) 1939-hez képest (18,73 km²) 1,1 %-al gyarapodott.
1910-ben 1037, 1921-ben 1158, 1938-ban pedig 1032, túlnyomórészt magyar nemzetiségű és református vallású lakosa volt. 1945 után magyar lakosságának 12,7 %-át (34 család) kitelepítették, 21,4 %-a reszlovakizált, 42 családot csehországi kényszermunkára hurcoltak, 34 magyarországi (szarvasi) szlovák családot telepítettek le a faluban. 1938-1991 között folyamatos népességcsökkenés jellemző, a község népességének 59,2 %-át elveszítette, majd 1991-2011 között további 9,5 %-os csökkenés figyelhető meg. Ebben az időszakban a szlovák nemzetiségűek aránya 10,7 %-ról 25,5 %-ra nőtt, a többség (62,2 %) magyar nemzetiségűnek vallotta magát. 2011-ben a lakosság 10,8 %-a vallotta magát roma nemzetiségűnek, a roma etnikumhoz tartozik ugyanakkor az összlakosság 46,4 %-a. A lakosság többsége ma már római katolikus vallású (2011-ben 64,8 %), az 1921-ben még a lakosság 68,6 %-át alkotó reformátusok aránya 22,3 %-ra csökent.
A Szikincze-patak melletti község régen lakott hely, 1280-ban Sorlou néven említik. Régen a Hontpázmány nemzetség birtokához tartozott, 1285-ben Sarlou, 1404-ben Kyssarlo alakban szerepel a forrásokban. Később a zselizi uradalom részként ismert, majd a reformáció idején erős református központtá vált. Később az Esterházyak, majd gróf Breuner Ágoston örököseinek voltak itt birtokaik. Az ellenreformáció során a szomszédos falvak református templomait lerombolták, így templomos faluként a környék reformátusainak központja lett. 1601-ben 34 háza volt. 1715-ben 47 háztartás után adózott. 1720-ban 55 volt az adózó háztartások száma. 1828-ban 164 házában 987 lakos élt. A trianoni békediktátum előtt Hont vármegye Vámosmikolai járásához tartozott, majd az új csehszlovák államban először az Ipolypásztói, majd a Zselizi járásba osztották be. 1938 és 1945 között újra Magyarországhoz csatolták. 1945 elején a frontvonalba került falu teljes lakosságát evakuálták. 1945 után magyar lakosságának egy részét kitelepítették, helyükre magyarországi szlovákokat telepítettek. A szocializmus idején sikeres állami gazdaság működött itt, mely a rendszerváltás után tönkrement. 1966-tól kezdve, a faluvégi cigánytelep felszámolása után telepedett le a cigány lakosság a faluban, akik a 2000-es évek elejére már a lakosság jelentős részét alkották.
A mezőgazdasági jellegű, szőlőtermesztéséről híres falu ma a járás legszegényebb, leghátrányosabb helyzetű falvai közé tartozik, az 1990-es években országosan itt volt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta. Magyar nevelési nyelvű óvodáját és alapiskoláját főként a roma kisebbséghez tartozó gyerekek látogatják. Református temploma 1896-ban épült, 2001-ben egy 19. századi parasztházában tájházat hoztak létre.
