Abaújrákos

Abaújrákos a Zempléni-hegység északi részén, a Szalánci-hegység nyugati oldalán, a Garbóc-patak (Garbocký potok) partján, 331 méteres (határa 253-730 méteres) tengerszint feletti magasságban fekszik, Kassától 17 km-re délkeletre, Nagyszalánctól pedig 4,5 km-re nyugatra. Határának déli részét a Milic-hegycsoporthoz tartozó Kőszál-hegy (Bradlo, 840 m) északi lejtői foglalják el, a falutól északkeletre pedig a 708 méter magas Várhegy (Hradisko) magasodik. Legmagasabb pontja a Várhegy gerincének Kradová nevű csúcsa (730 m) Abaújrákos és Nagyszalánc határánál. A kevés mezőgazdaságilag művelt terület a község határának nyugati részén található, területének legnagyobb részét erdők borítják. 2010-ben területének 63,9 százalékát (675 ha) erdő (elsősorban bükkösök), 15,5 százalékát (164 ha) szántóföld, 13,3 %-át (140 ha) pedig rét és legelő foglalta el. Külterületi lakott helye nincs, az Abaújrákostól 1 km-re délnyugatra fekvő egykori Kálmánpuszta (Kalmanova pusta) a 20. század második felében elpusztult. Abaújrákos az 552-es (Kassát Nagykapossal összekötő) országúton közelíthető meg. Északnyugatról Garbócbogdány, nyugatról Felsőmislye, délnyugatról és délről Eszkáros, keletről Nagyszalánc, északról pedig Regeteruszka községekkel határos. Katasztere északnyugaton egy ponton érintkezik Balogdéval.

A Kassai kerülethez és a Kassa-környéki járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Abaúj-Torna vármegye Füzéri járásához tartozott. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig a Kassai járáshoz, majd a Kassa-vidéki járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (1939-ig Abaúj-Torna vármegye ideiglenesen újra létrehozott Füzér-gönci járásához, majd a Kassai járáshoz tartozott). Területe az elmúlt évszázadban csak minimális mértékben változott (1910-1938: 10,57 km², 2011: 10,56 km²).

Abaújrákos népessége 2011-ben 353 fő volt, melynek 79,3 %-a volt szlovák, 4,2 %-a roma és 1,1 %-a (4 fő) magyar nemzetiségű, 13,6 %-a pedig nem nyilatkozott nemzetiségi hovatartozásáról. 2013-ban a lakosság 12,6 százaléka tartozott a roma etnikumhoz. A történelmi szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő, a 19. század végén és a 20. század elején még vegyes szlovák-magyar lakosságú falu magyar lakosai a 20. század második felében beolvadtak a szlovák többségbe. A 18. században részben szlovákokkal újratelepített faluban 1880-ban a szlovák és magyar anyanyelvűek aránya megegyezett, 1900-ban a magyar anyanyelvűek aránya 72,0 %, 1910-ban 65,3 % volt. A község Csehszlovákiához csatolása után a lakosság túlnyomó többsége már szlováknak vallotta magát és 1921-re a magyar nemzetiségűek aránya 25,2 %-ra (56 fő), 1930-ra pedig 15,1 %-ra (38 fő) esett vissza. Az 1941-es magyar népszámlálás során csaknem a teljes lakosságot (357 fő 358-ból) magyar anyanyelvűként írták össze. 1945 után a kétnyelvűség megszűnésével és az asszimilációval Abaújrákos egynemzetiségű községgé vált. 2011-ben a lakosság 53,8 %-a volt római katolikus (1921-ben 45,5 %), 19,8 %-a református, 4,2 %-a pedig görög katolikus (1921-ben 10,0 %) vallású és 6,2 %-a felekezeten kívüli. A reformátusok aránya 1921-ben (43,2 %) még csaknem megegyezett a római katolikusokéval. Abaújrákos népessége 1880-1930 között stabilan alakult (199-255 fő között), minimumát 1910-ben érte el (199 fő). 1930-1941 között 42,6 százalékkal, 251 főről 358 főre nőtt a lakosság száma. 1970-1991 között az elöregedő lakosságú község népességének csaknem egynegyedét elvesztette (400 főről 309-re csökkent), ez a folyamat a rendszerváltás után megfordult: 1991-2001 között már 34 fővel gyarapodott Abaújrákos népessége. 2001-2011 között a népességnövekedés lelassult, 2011-2017 között pedig teljesen leállt. Abaújrákos népsűrűsége (2011-ben 33,4 fő/km²) alacsony, a járási átlag felét sem éri el.

Abaújrákos első írásos említése 1387-ből származik, ekkor „Rakos” alakban szerepelt. Nevét a rajta keresztülfolyó, rákban gazdag Rákos-patakról kapta (a mai Garbóci-patak). A középkorban Szalánc várának uradalmához tartozott, évi vásárt is tartottak itt. 1427-ben hat portája adózott. 1565-ben tíz jobbágy és három zsellérporta adózott a faluban. 1686-ban 13 portájából csak hét volt lakott. A 18. század elején a pestisjárvány és a háborúk miatt csaknem elnéptelenedett: 1715-ben 2, 1713-ban csak 3 lakott portája volt. Ezután a korábban magyarok lakta falut római katolikus vallású szlovákokkal telepítették újjá (egyházilag Regeteruszka filiája volt). 1746-ban 65 lakosa volt. 1773-ban beszélt nyelvként a szlovákot írták le a faluban, 1796-99-ben Fényes Elek is „tót” faluként jellemzi. A 18. század végén és a 19. század első felében a Forgách család volt a falu birtokosa. 1828-ban 34 háza és 271 lakosa volt. 1851-ben 215 lakosából 120 volt római katolikus, 91 református és 4 izraelita vallású. A 19. században jellemző foglalkozás volt a faluban az edénydrótozás. A 18. század végén, az első katonai felmérés idején a falut még minden oldalról erdők vették körül, ezeknek a falutól nyugatra és délnyugatra eső részét a 19. század hetvenes éveire kiirtották, ekkor jött létre Kálmánpuszta is. A községnek 1880-ban 250, 1890-ben 255, 1900-ban 239, 1910-ben pedig 199 lakosa volt. A 19. század végén határának nagy részét a Várhegyen létrehozott lekerített vadaskert vadaskert foglalta el (ld. harmadik katonai felmérés). A korábban használt Rákos helyett az országos helységnévrendezés során, 1905-ben állapították meg a vármegyei hovatartozásra utaló Abaújrákos hivatalos nevet. 1920-ig Abaúj-Torna vármegye Hernádzsadány székhelyű Füzéri járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. Lakossága a két világháború közötti időszakban erdőgazdálkodással, földműveléssel és gyümölcstermesztéssel foglalkozott. 1921-ben 222, 1930-ban 251 lakosa volt. 1938-ban 51 háza és 345 lakosa volt. 1938. novemberétől az első bécsi döntés visszacsatolta Magyarországhoz. Az új magyar-csehszlovák (1939-től magyar-szlovák) határt Abaújrákos keleti (Nagyszalánccal közös) határánál húzták meg, ezzel hét évre határközséggé vált (határátkelőhely is volt az Abaújrákos-Nagyszalánc közötti úton). 1970-ben 400, 1980-ban 387, 1991-ben pedig 309 lakosa volt. Határában a 20. század második felében kőbánya működött. A rendszerváltás után a korábban csökkenő népesség ismét nőni kezdett, 2001-ben 343, 2011-ben 353 (2017-ben pontosan ugyanennyi) lakosa volt Abaújrákosnak.

A községben sem alapiskola, sem óvoda nem található. Jézus Szívének szentelt római katolikus kápolnája 1965-ben, református temploma az 1990-es években épült.