Színvonalas sportgála – Somorján
Január 20-án rendezték meg a somorjai VMK-ban a hagyományos sportgálát, ahol megemlékeztek a város 2025-ös sporteseményeiről és díjazták a tavalyi év legjobb sportolóit.
A hivatalosan Az év sportolója gála elnevezésű rendezvényt minden évben Somorja Város Sport- és Ifjúsági Bizottsága szervezi meg, s a közel kétórás telt házas gálaest ezúttal is látványos és színvonalas volt. A gálán azonban nemcsak a legjobb sportolókat díjazták, hanem a tavalyi év jelentős sporttörténéseit is bemutatták. Somorján rendezték meg ugyanis a birkózó Európa-bajnokságot, a Junior Tőr Világkupát, vagy a Samaria nemzetközi kadét vívó kupát. Ezúttal is volt mit ünnepelni, hiszen a somorjai sportolók ismét felejthetetlen pillanatokat és örömet szereztek a szurkolóknak. Somorja nem véletlenül számít a sportok egyik szlovákiai fellegvárának, ugyanis a városban számtalan sportág már gyermekkortól magas színvonalon űzhető, és talán az sem véletlen, hogy Orosz Csaba révén egy világbajnoki érmes sportoló vezeti a várost.
Az őszinte tisztelet, a másikkal szembeni szolidaritás, a csapatszellem mind-mind olyan erények, amelyek a mai világban sokszor hiánycikknek számítanak, hangsúlyozta Orosz Csaba, majd nemcsak a sportolóknak, a felkészítőiknek, a sportvezetőknek, az edzőknek, a sportban tevékenykedő kollégának mondott köszönetet, hanem a szponzoroknak is, akik egy ifjú sportoló esetében a kezdeteknél a legtöbb esetben maguk a szülők. Későbbi Facebook-bejegyzésében Orosz Csaba azt is megjegyezte, külön öröm számára, hogy a hagyományos, több évtizede nemzetközi eredményeket hozó sportágak mellett (pl. kajak-kenu, birkózás, vívás vagy kosárlabda), újak is meghonosodtak városban, mint az úszás, a vízilabda vagy az atlétika. Kifejtette, hogy az önkormányzat a lehetőségeihez mérten maximálisan támogatta és támogatni is fogja az ifjúsági sportot, ami nemcsak a sportkluboknak juttatott éves támogatásokban merül ki, hanem a sportlétesítmények fenntartásában, az energiaköltségek finanszírozásában és egy sor egyéb támogatásban is.
A somorjai sportklubokban évtizedek óta magas színvonalú szakmai munka zajlik, amely számtalan sikert, felejthetetlen pillanatot hozott a szurkolók számára. Ahogy a gálán is elhangzott, a győzelmek mögött olyan edzők, sportolók, szervezők és önkéntesek állnak, akik nap mint nap a sportért és közösségért tevékenykednek. Erről szólt az a kisfilm is, amelyet a helyszínen vetítettek le. Egy másik rövidfilm pedig az U21-es angol labdarúgó válogatott felkészülését és nyilvános edzéseit mutatta be, ami sok-sok somorjai sportkedvelő gyermeknek és fiatalnak volt hatalmas élmény, s egyben inspiráció. Mint köztudott, a 2025-ös U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságot Szlovákiában rendezték meg, és az angol válogatott diadalmaskodott, amelynek szakmai stábja utólag tökéletesnek nevezte a somorjai felkészülési helyszínt, továbbá méltatta a magas színvonalú szakmaiságot és hozzáállást, kifejtette, hogy a sikerben Somorjának is része van.
A sportélet sajnos nemcsak az örömökről és sikerekről szól. A szervezők megemlékeztek azokról a szakemberekről és edzőkről, akik tavaly hunytak el, és életükben sokat tettek a somorjai sportért. Nagyová Ľubicára, Diósi Máriára és Kiss János orvosra egyperces néma csenddel emlékeztek.
A szurkolói díjat az a sportoló kaphatta meg, aki a legtöbb szavazatot gyűjtötte be azon a facebookos szavazáson, amelyen két napon át lehetett voksolni. Maga az esemény látogatottsága negyedmillió embert ért el, ami százezerrel több, mint egy évvel korábban, s természetesen rekordnak számít. A somorjai szurkolók a kosaras Ferenczi Corinnát választották meg a legjobbnak, aki több mint 1200 „kedvelést” kapott.
A 15 éves korukat még nem betöltött sportolók között az első helyet a kosaras Ürge Bianka (SKK Somorja) szerezte meg 189 ponttal, második a kenus Világi Félix (KCK Somorja) lett 131 ponttal, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Világi Kinga Karolina (Somorjai Vívóklub) állhatott fel 108 ponttal.
A 16 és 20 év közötti korosztály aranyérmese a kajakos Gavlider Alex (KCK Somorja) lett 278 ponttal, akit Forgách Rebeka (Somorjai Vívóklub) követett 162 ponttal. A harmadik helyen a 124 pontos karatés Benešová Nina (Budokan Samaria) végzett.
Nem feledkeztek meg azokról a somorjaiakról sem, akik már a felnőttek között érnek el kiemelkedő eredményeket a világversenyeken. Sidó Bianka kajakos számos érmet szerzett az U23-as Európa- és világbajnokságokon, Csicsay Viktória a nemzetközi fitnesz versenyeken remekelt, továbbá bemutatkozhatott Las Vegasban, a Ms. Olympián is. Méri Eszter, aki tavaly egyetemi világbajnok lett női tenisz egyesben ugyan nem tudott jelen lenni a gálán, de Texasból egy videóüzenetet küldött.
A sportgála kulturális betéteit a La Suerte Táncklub fiatal táncosai biztosították. A klub már hatéves kortól várja a gyerekeket, ahol a tánc sokszínű világával, továbbá több műfajt ötvöző szemlélettel ismerkedhetnek meg.
Megjelent a MAGYAR7 6. számában.