2024. június 21., 14:51

Szijjártó Péter: Magyarországot meghatározó szerepet kap a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásában

Magyarország meghatározó szerepet kap a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásában, mivel most Sanghaj mellett Budapest rendezi az új, modern, úgynevezett városi sportágak kvalifikációs versenyeit az idei párizsi ötkarikás játékokra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Ötkarikás játékok
Illusztrációs felvétel
Fotó: Pexels

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetői mellett hat olimpiai bajnokot is fogadott, majd arról számolt be, hogy hétvégén a párizsi olimpiára kvalifikáló versenyek zajlanak Budapesten az úgynevezett városi sportágakban, amelyekkel a nemzetközi olimpiai mozgalom próbál megfelelni az új idők új kihívásainak.

Felidéztük azt Fábián László olimpiai bajnokkal, hogy korábban az öttusa versenyek öt napon keresztül zajlottak. De ma már a médiafogyasztási szokások miatt nyilvánvalóan lehetetlen az, hogy egy ötnapos egyéni versenyt kövessenek figyelemmel a nézők bármilyen médiumban"

- mondta Szijjártó. 

"Teljesen új kihívások állnak a nemzetközi olimpiai mozgalom előtt, megváltoztak a médiafogyasztási szokások, az ehhez kapcsolódó szponzorációs és reklámtevékenység is természetesen, és az új idők alapvetően digitális és médiakihívásaira és fogyasztói kihívásaira az olimpiai mozgalomnak is bizony reagálnia kell" - vélekedett.

Aláhúzta: ennek a reakciónak az egyik eleme az úgynevezett modern városi sportágak integrálása, befogadása az olimpiák műsorszámaiba.

"Tehát breaktáncban, BMX-ben, falmászásban, gördeszkában ugyanúgy most már olimpiai bajnokokat fognak avatni, mint mondjuk atlétikában, úszásban vagy éppen vízilabdában" - mutatott rá.

Szijjártó Péter óriási elismerésnek és megtiszteltetésnek nevezte Magyarország számára, hogy hazánk meghatározó szerepet kap a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásában, hiszen Sanghaj mellett Budapest rendezi most az új, modern, a nemzetközi olimpiai mozgalom megújítását biztosító sportágak kvalifikációs versenyeit.

Magyarország 525 olimpiai érem büszke tulajdonosa. Ez és a 130 éves olimpiai mozgalmi múltunk is kellő alapot ad ahhoz, hogy továbbra is a nemzetközi olimpiai mozgalom megbecsült és fontos tagjai legyünk, hiszen Budapest nélkül a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulására sem lenne ilyeténképp lehetőség"

- szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter. 

"Magyarországnak volt egy nagy álma, egy olimpia megrendezése. Azt hiszem, nem indokolt a múlt idő használata. Egy olyan ország részéről jogos ennek az álomnak a fenntartása, amely most már darabonként lassan egy olimpiát megrendezett,

hiszen olimpiai sportágaknak már egy jó tucatjában rendeztünk világ- vagy Európa-bajnokságot Budapesten az atlétikától kezdve az úszáson és a vízilabdán át egészen az öttusáig vagy éppen a kézilabdáig és kosárlabdáig" - sorolta.

A miniszter közölte, hogy ráadásul mindenki elégedett volt ezen események szervezésével, mind a sportolók, mind a sportvezetők kifejezetten jó emlékekkel távozhattak minden egyes esemény után, és az érintettek a lehető legnagyobb elismeréssel beszéltek a rendezésről.

"Ez nekünk egy nagy megtiszteltetés, amely továbbra is megerősíti Magyarország helyét a nemzetközi sportvilágban" - összegzett Szijjártó. 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.