Marozsán: Közel jártam Fritz legyőzéséhez
Saját bevallása szerint közel járt a világranglistán negyedik Taylor Fritz legyőzéséhez Marozsán Fábián, aki óriási csatában maradt alul a 9,1 millió dollár összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztorna második fordulójában.

A világranglistán 57. magyar játékos 2:6, 7:6, 7:6-ra kapott ki pénteken úgy, hogy egyszer sem veszítette el az adogatását.
- kezdte visszatekintését menedzsmentjének tájékoztatása szerint Marozsán, hozzátéve, a második szettben volt néhány esélye fogadóként, több alkalommal eljutott 0-30-ig, de fogadóelőnye nem volt.
Ezért eléggé fájó pillanat volt, hogy nem tudta két szettben lezárni a mérkőzést.
- folytatta a Vasas sportolója, aki szerint két tényezőn múlott a világ legjobb öt játékosa között jegyzett Fritz győzelme: nagyon stabilan szervált, és rutinosabb teniszező nála, ezért néhány pillanatban jobb döntést hozott.
A világranglistán 52. Marozsán ugyanakkor kiemelte, a vereség ellenére látja ennek a meccsnek is a pozitívumait, egy hosszú ázsiai túra végén felvette a versenyt, és nagyon közel járt Fritz legyőzéséhez, de természetesen ugyanúgy fáj ez a vereség számára, mint bármelyik másik.
- tekintett előre.
Az élő világranglistán jelenleg 50. magyar teniszező a tervek szerint a kazahsztáni Almatiban lép pályára, azt követően pedig a bécsi verseny selejtezőjében indulhat.