Djokovič négy szettben, Szabalenka játék nélkül elődöntős
Novak Djokovič és Arina Szabalenka is bejutott az elődöntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A férfiaknál a szerbek 38 éves klasszisa a hazaiak kedvencét, Taylor Fritzet győzte le négy játszmában. A 24-szeres Grand Slam-tornagyőztes Djokovic ezzel idén mind a négy nagy versenyen eljutott legalább az elődöntőig, igaz, a fináléba az elmúlt három alkalom egyikén sem sikerült beverekednie magát: Melbourne-ben - miután legyőzte a spanyol Carlos Alcarazt - egy szett után vissza kellett lépnie Alexander Zverev ellen, a Roland Garroson és Wimbledonban pedig Jannik Sinner állította meg a négy között.
Djokovičra ezúttal Alcaraz vár majd pénteken a döntőért.
A nőknél a címvédő és világelső Arina Szabalenkának pályára sem kellett lépnie az elődöntőbe jutásért, negyeddöntős ellenfele, a cseh Marketa Vondrousova ugyanis sérülés miatt nem tudott kiállni ellene. Szabalenka Jessica Pegulával mérkőzik a fináléba kerülésért.
Eredmény, US Open, férdi egyes, negyeddöntő: