2019. július 3., 20:35

Tour de Balaton a kéméndi petőfisekkel

Hét kéméndi alapiskolás nem akármilyen kalandokkal a háta mögött fejezte be a 2018/2019-es tanévet. Több mint 220 kilométert megtéve körbetekerték a Balatont.

Tour de Balaton
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Haris Richárd

A kéméndi Petőfi Sándor Alapiskola kis különítménye autóbusszal jutott el a biciklitúra kiindulópontjára, Balatonkenesére. Az első nap során 84 kilométert hagytak maguk mögött. Az aznapi célállomást, Badacsonytomajt ugyan fáradtan, de sok-sok élménnyel gazdagodva érték el. A tekerés mellett természetesen időt szántak a tihanyi apátság, a füredi móló és a sétány megtekintésére is.

Másnap, a 60 kilométerre elterülő Balatonfenyves irányába haladva megpihentek a szigligeti várnál és a keszthelyi Festetics-kastélynál. A túra utolsó, 77 kilométeres szakaszát szinte végig szakadó esőben tették meg. A kéméndi petőfisek Tour de Balatonja Balatonkenesén ért véget, ahol – a fürdőzésre nem feltétlenül alkalmas időjárás ellenére – megmártóztak a magyar tengerben. A nyolcfős csapat három nap alatt teljesítette a 221 kilométeres távot.

Fotó:  Haris Richárd

„Öt évvel ezelőtt kezdtem bele egy iskolai kerékpáros csapat megalapításába. Eleinte a saját osztályommal jártam kerékpártúrákra; de mivel a kevésbé kitartóak lemorzsolódtak, ezért úgy döntöttem, kiterjesztem a toborzást a többi osztályra is. Ma már bármelyik évfolyamból csatlakozhatnak hozzánk” – beszélt a kezdetekről az ötletgazda, Haris Richárd, aki azzal kapcsolatos örömének is hangot adott, hogy a már elballagott diákjaik is vissza-visszatérnek egy-egy kerékpártúrára.

„Évente két nagyobb túrát valósítunk meg, szeptemberben és júniusban. Elsősorban a nagyobb és látványosabb magyarországi kerékpárutakat szerettük volna megismerni. Ezenfelül tavasszal több kisebb edzést is beiktatunk, ahová az új embereket is várjuk. Ha ez megtetszik nekik, megedződnek és megfelelőnek találjuk a kerékpárjukat is, akkor természetesen velünk tarthatnak a nagyobb tekeréseinkre is. Csapatunk létszáma ennek megfelelően folyamatosan változik. Volt olyan túra, ahol elértük a 15-20 fős létszámot is, a nehezebb és hosszabb távokra viszont általában 8-12 fő csatlakozik” – fűzte hozzá a kéméndi Petőfi Sándor Alapiskola fáradhatatlan pedagógusa, akinek vezényletével a petőfis különítmény az elmúlt esztendőkben eljutott Kéménd testvértelepülésére, Kosdra (150 kilométer oda és vissza), valamint abszolváltak egy 160 kilométeres Kéménd–Tata–Vértesszőlős–Tatabánya túrát is; mindezt két keréken.

Fotó:  Haris Richárd

Nem a Balaton volt az első magyarországi állóvíz, amit a kéméndi alapiskolások körbekerékpároztak. Hasonlóan jártak el a Tisza-tó (65 km) és a Fertő (140 km) esetében is. A Tour de Balaton tehát – miként azt a pedagógustársadalom előtt példával elöljáró sportember, Haris Richárd megfogalmazta – „csupán” a nagy magyarországi tókerüléseik megkoronázása volt.

„Minél több tanuló szájából hangzik el a »Tanító bácsi, én magával soha többet, sehová…« kezdetű mondat, annál inkább tudom, hogy kellően megedződtek. Van olyan csapattagunk, aki már ötödik éve mondogatja ezt folyamatosan, mégsem tud szabadulni a sulis bringás közösségünk nyújtotta életérzéstől; sőt, már most jelezte, függetlenül attól, hogy elballag, továbbra is velünk tartana a nagyobb túrákra” – árulta el mosolyogva a Párkányban élő tanár, aki a kerékpártúra után néhány nappal át is úszta a Balatont.

Fotó:  Haris Richárd

A petőfis bringások már most várják az új tanév kezdetét, hiszen szeptemberben megkezdődik a felkészülés az újabb kalandra. Ezúttal nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint az Alpok–Adria útvonal teljesítését. Hajrá!

Tour de Balaton
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.