Száz év foci(ünnep) Ajnácskőn
Ha minden igaz, akkor 1925-ben indult útjára hivatalosan is a labdarúgás Ajnácskőn (Internacionál), így a Gortvamentén és Medvesalján. Régen volt, közben intenzíven zajlott a történelem, a hivatalos papírok megsárgultak, sőt el is kallódtak, de nem is ez a lényeg, ha voltak is hullámvasúton is, de egy-két rövid időszak kivételével azóta is folyamatosan működik a foci (klub). Sőt, miután egészen Feledig minden focicsapat megszűnt már, manapság központi szerepet tölt be a fociklub, a legkisebbektől a veteránokig az egész környék focizni vágyói, de szurkolói is Ajnácskőre, a falu központjában, immár nemcsak a vár, de az iskola és a templom által behatárolt futballpályára fókuszálnak.
Bár a múlt század tízes éveiben sem hallgattak a fegyverek, a fociőrület megállíthatatlan volt, s fokozatosan alakultak meg a csapatok, s főleg Európában és Dél-Amerikában hódított a fociőrület, s így aztán nem csoda, hogy új határok ide vagy oda, a laszti eljutott Dél-Gömörbe is. Volt idő, amikor a Gortvamentén és Medvesalján külön bajnokságot lehetett volna rendezni, hisz minden faluban volt focicsapat, a környék több településén villanyvilágításos focipálya, de például Tajtin is játszottak pár éve III. ligát. Évtizedekig az állam is aktívan kivette a részét a futballcsapatok támogatásából, ahogy sok jól működő szövetkezet is támogatta a helyi csapatokat. De idővel ezek a jól működő szövetkezetek megszűntek, az állam pedig „gálánsan” kivonult, a foci helyett jött a számítógép, az okostelefon, az érvényesülni akaró fiatalok többsége az ország szerencsésebb részeiben vagy külföldön keresett magának munkalehetőséget, így a focicsapatok döntő többsége megszűnt. Riasztó példa, hogy a Rimaszombati-Nagyrőcei járás összevont bajnokságában mindössze négy csapat maradt (1990 táján 70 körül volt a számuk), a tavaly alakult várgedeiek például alig egy év után meg is szűntek.
Mára a Rimaszombati járás déli régiójában mindössze Feleden és Ajnácskőn működik fociklub, amelyek egyfajta központi klubként próbálják összefogni azokat a fiatalokat és kevésbé fiatalokat, akik még mindig szeretnének focizni vagy nívós focit látni. Voltak évek Ajnácskőn is, amikor még a kerületi bajnokságban olyan csapatokkal játszottak együtt, mint Rimaszombat, Zólyombrézó (Podbrezová) vagy Fülek, hogy egy-egy mérkőzésen 2 500-3 000 néző szurkolt a lelátón.
Ma már annak is örülnek, ha száz néző kilátogat egy-egy mérkőzésre. „Játékos pályafutásom legszebb éveit töltöttem el itt” – mondja Szántó István, a rimaszombati Városi Hivatal elöljárója, aki évekig hetente négyszer-ötször is megtette a Rimaszombat-Ajnácskő távolságot (ez mintegy 30 km), de soha nem jutott az eszébe, hogy kihagyjon egy-egy edzést, hisz olyan jó volt a hangulat az öltözőben és a pályán.
De ugyanezt mondja Danyi László is, aki edzőként tért vissza többször Ajnácskőre. Kedvenc kapusa, Szabó Gábor, aki ma Balogfala polgármestere, mindig követte őt, így voltak együtt Ajnácskőn, Feleden, majd ismét Ajnácskőn. „Ugyan akkor még volt foci Balogfalán is, össze sem lehetett hasonlítani a hangulatot a két öltözőben” – teszi hozzá, s mint mondja, Danyi László személye is garancia volt a nívós focira és a jó hangulatra. Bár ez a nap elsősorban az ünneplésé, Poprocký Iván, Ajnácskő polgármestere nem titkolja, hogy nem ezek az évek az ajnácskői foci csúcspontjai, s annak is örülnek, hogy a klub egyáltalán működik.
„Feled és Fülek között egyedül az ajnácskői klub működik, így mindig nagyon fontosnak tartottuk, hogy az ezen a területen élő focirajongó gyerekeknek lehetőséget biztosítsunk a foci kultiválására” – mondja a polgármester, aki nem hallgatja el se a négyszemközti beszélgetésünkön, se az ünnepi fogadáson, ahol a járási és a kerületi labdarúgó-szövetség vezetői is a legfelső szinten jelentek meg, hogy az állam nagy ívben fütyül az alacsonyabb szintű labdarúgásra.
– teszi hozzá a polgármester.
A napos, de fülledt időben a pályán mindegyik korosztály bemutatkozik, a legkisebbek a fülekiek hasonló korú játékosaival csapnak össze, az U 15-ös csapatban lányokkal is találkozunk. Berki Lejla ikertestvérével, Csabával együtt rúgja a bőrt, de alig ér véget a mérkőzés, gyorsan átöltözik és már rohan is tovább, hisz szülőfalujában, Balogfalán, mint zongorista lesz érdekelt a helyi családi napon. Még nem döntötte el, hogy focista lesz-e vagy zenész, de testvére, aki gólt is lő a meccsen, magabiztosan jelenti ki, ő bizony szakács szeretne lenni. A serdülők a nyustyaiakkal, a felnőttek a VI. ligás csábiakkal csapnak össze (ősszel majd bajnokin is találkozik a két csapat), de az öregfiúk sem maradhatnak ki a napi pályaforgatagból.
A helyi kultúrházban ünnepi fogadáson emlékeznek meg az eltelt száz év legfontosabb pillanatairól, szinte mindenki jelen van, akinek köze volt az elmúlt évtizedek sikereihez, futballisták, edzők, sportvezetők. Az ünnepi nap csúcspontja mindenesetre az erre az alkalomra megjelent csinos kötet megkeresztelése volt. A műnyomó papírra készült, számos fotóval és adattal megspékelt könyv Pataki Sándor munkája, aki játékosként maga is részese volt az ajnácskői focisikereknek.
„Annak idején összeült egy csapat a polgármester úrral, hogy megszerkesszünk egy könyvet Ajnácskő történetéről. De mivel vészesen közeledett a fociklub megalapításának a 100. évfordulója, úgy döntöttünk, hogy külön kötetben (Az ajnácskői futballszerelem százéves lángja) először ezt dolgozzuk fel. Sok-sok időt töltöttem a besztercebányai Állami Levéltárban, de felkerestem szinte mindenkit, aki hozzá tudott tenni valamit a százéves történethez” – mondja a szerző, akinek a könyve fontos adalék nemcsak a helyi, hanem a regionális sporttörténelemhez is, s némi nosztalgia azokra az időkre, amikor még a legkisebb, pár száz lelkes falvakban is volt működő focipálya, s a hétvégék elképzelhetetlenek voltak lázas hangulatú focimeccsek nélkül, amelyeket bizony annyira halálkomolyan vettek, hogy nem egyszer tömegverekedés lett a vége. A kötet részletesen végighalad az elmúlt évtizedeken, de nem hiányozhatnak belőle az elmúlt évtizedek meghatározó játékosainak az arcképei sem, így külön portré örökíti meg Ádám Istvánt, Básti Ferdinándot, a Deák testvéreket, Halász Gábort, Berényi Sándort, Nagy Gyulát, Kosztínyi Józsefet, Pataki Dezsőt, az élő legendát, aki emléklapot is átvehetett e jeles napon, Pataki Józsefet, Suvert Józsefet, Szántó Istvánt, Tóth Tamást és Vas Ferencet. (a kötet nyelvi szerkesztője lapunk munkatársa, Virsinszky Tamás volt).
Levetítik Tóth Tamás édesapjának az évtizedek során kézi kamerával készült, s most tizennyolc percesre összevágott filmjét is, ahogy az ünnepi ebéd során mindenki hozzá teszi a saját személyes emlékeit ehhez a gyorsan elrepült száz esztendőhöz.
