Lobad race futó- és akadályverseny

2019. június 15., 16:50

Az öt kilométeres táv reggel 9-kor a festői bélai kastélyból indult rekkenő hőségben a szomszédos Libád községbe, ahol a futballpályán akadályok várták a sportolókat és az elcsigázott résztvevőknek még vissza is kellett futniuk a kiindulópontra. Az idén a tavalyinál többen, 215-en álltak rajthoz.

lobad-1-bokor.jpg
lobad-1-bokor.jpg
lobad-2-bokor.jpg
lobad-3-bokor.jpg
lobad-4-bokor.jpg
lobad-5-bokor.jpg
lobad-6-bokor.jpg
lobad-7-bokor.jpg
lobad-8-bokor.jpg
lobad-9-bokor.jpg
lobad-10-bokor.jpg
lobad-11-bokor.jpg
lobad-12-bokor.jpg
lobad-13-bokor.jpg
lobad-14-bokor.jpg
lobad-15-bokor.jpg
lobad-16-bokor.jpg
lobad-17-bokor.jpg
lobad-18-bokor.jpg
lobad-19-bokor.jpg
lobad-20-bokor.jpg

Kiac Tibor ötletgazda-szervező elmondta, nem változtattak a tavalyi akadályokon, ami bevált. „Nem szeretnénk ezt a versenyt extrém sporttá fejleszteni. Mi azt akarjuk, hogy itt az ügyes, de kevésbé edzett emberek is kipróbálhassák állóképességüket, erőnlétüket falusi környezetben” – fejtette ki. Hozzátette, ebben az évben gyerekpályát is kialakítottak, futással, kúszással, íjászattal, ügyességi próbákkal. Az itt versenyző gyerekek oklevelet kapnak a részvételért.

A bélai kastélykertben egy kisebb társaság álldogál.

Gyurko Attila, Szabó Attila, Vígh Zoltán és Vígh Tamás. Elmondták, már 4. alkalommal vesznek részt a Lobad racen. A szervezésen még lenne kis javítanivaló, de a hangulat kitűnő. Hogy fitten állnak rajthoz, az róluk nem elmondható. Törött bordával, edzés nélkül, éjjeli műszak után vannak. Leginkább nem is az akadályoktól, de a hőségtől tartanak. „Célként azt tűztük ki, hogy a verseny után el ne vigyen a mentő” – mondják jókedvűen. Nemes Zoli távfutóval is összetalálkozok, aki a kezdetekről résztvevője a versenynek. Ő tavalyi 31 perc 16 másodperces eredményét szeretné megjavítani, ha csak egy másodperccel is.   

Esztergályos Szilvia Libád polgármesterasszonya minden éven ott van a rendezvényen. Elmondta, az önkormányzattal egyetemben mindenben támogatják a rendezvényt és a két szervező község között is jó a kapcsolat.

Az a célunk, hogy a hozzánk látogatók e festői környezetben jól érezzék magukat, éljék át itt gyermekkori nyaraik hangulatát, és természetesen vigyék jó hírünket”

– mondta végszóként a polgármester.

A versenyzőket vizes megállóhelyek, és vízfüggöny is segítette az úton. 

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.