A negyedosztályban folytatja az ipolysági Slovan
Az ipolysági Slovan hat év kihagyás után, a 2017/2018-as szezonban újra az ötödosztályban rúghatta a bőrt. Az új ellenfelek között állta is a sarat, sőt a tavalyi idényben lehetőséget kaptak arra, hogy a negyedik ligában is bemutatkozhassanak. Akkor – a szűk keretre és az anyagiak hiányára hivatkozva – végül nem éltek ezzel, a 2020/2021-es szezonban mégis egy osztállyal feljebb vitézkednek majd.
Mivel 2019 júliusában befejeződött az ipolysági városi sportpálya játszóterületének automatizált öntözésére szolgáló berendezés kiépítése, továbbá felújították a sportolók öltözőit és a sportpálya melletti mellékhelyiségeket, a sági labdarúgók jobb körülmények között abszolválhatták a hazai mérkőzéseiket. Ennek megfelelően a 2019/2020-as szezonban remekül állták a sarat a Szlovák ötödik osztályú labdarúgó-bajnokság keleti csoportjának küzdelmeiben; mi több, 15 fordulót követően a tabella élén tanyáztak, tizenhárom győzelemmel, egy döntetlennel és csupán egyetlen vereséggel.
A tavaszi idénynek is listavezetőként vágtak neki, újra győzelemmel. Mivel március 8-án szűk egygólos diadalt tudtak aratni a komjátiak ellen, maguk mögött tartották a tabella második helyén elhelyezkedő Zsitvabesenyő csapatát.
Az ipolysági Slovant is váratlanul érte a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó Szövetség március 10-i közleménye. Eszerint a koronavírus-járvány miatt a március 10-e és március 22-e között rendezendő mérkőzéseket elhalasztották. Később arról is rendelkeztek, hogy a döntés visszavonásáig nem rendezhetnek bajnoki mérkőzéseket. Ezzel együtt – minden korcsoportra vonatkoztatva – az összes regionális versenyt megszüntették, s annulálták a 2019/2020-as idény addig lejátszott mérkőzéseinek összes eredményét. Döntés született arról is, hogy a kialakult helyzet okán semmilyen klubcsapat nem juthat fel, valamint nem is eshet ki a bajnokságból, amiben az idén szerepelt. A ságiak azért is sajnálták ezt, mert a tavasz folyamán tíz alkalommal is pályára léphettek volna a saját közönségük előtt.
Ettől függetlenül június 19-én az alábbi közlemény jelent meg a sági csapat közösségi oldalán:
Az ipolysági alakulat ennek megfelelően meg is kezdte az alapozást; az edzések mellett már egy barátságos felkészülési mérkőzésen is túl vannak; július 4-én a magyarországi Érsekvadkert együttesét győzték le – Terenyei és Jaďuď találataival – 2:0 arányban. Július folyamán pályára lépnek még az ohaji, a felsőtúri, a nagykürtösi és a csábi csapat ellen, hogy aztán a lehető legfelkészültebben érje őket az augusztusi szezonkezdés.