2022. június 19., 08:16

Verstappen a pole pozícióban

A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti az élről.

Ismét világbajnok lesz?
Max Verstappen
Fotó: TASR

Az összetettben is élen álló 24 éves pilótának ez az idei második és pályafutása 15. pole pozíciója.

A második rajtkockát a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, az Alpine spanyol versenyzője foglalhatja majd el, míg a harmadik pozícióból honfitársa, Carlos Sainz Jr. startolhat a Ferrarival.
Az esős időben indított időmérő első szakaszában folyamatosan jobbá váltak a körülmények a pályán, ezért körről körre javultak az idők is, meglepetésre viszont a harmadik szabadedzésen harmadikként záró Sebastian Vettel kiesett az Aston Martinnal.

A folytatásban többen a felszáradó aszfaltra alkalmas gumikat tetették fel az autójukra, de ez gyakori hibákhoz vezetett, Sergio Pérez (Red Bull) a hármas kanyarban a falnak is csapódott, emiatt piros zászlóval félbeszakították az edzést, amely nagyjából 10 perc után folytatódhatott.

A zárószakaszban Verstappent nem tudták megszorongatni a riválisok, Alonso viszont a közönség nagy örömére megkaparintotta a második rajthelyet, míg a két Haas nagyszerűen teljesített, Kevin Magnussen az ötödik, Mick Schumacher pedig a hatodik pozícióban zárt.

Az utolsó sorból kell majd rajtolnia Charles Leclerc-nek, mivel a Ferrari monacói versenyzőjének autójában motort cseréltek. Ugyanígy járt Cunoda Juki, az Alpha Tauri japán pilótája, aki az utolsó rajtkockából vág neki a viadalnak, miután a kvalifikáción lassabb volt Leclerc-nél.

A hétszeres világbajnok, a brit Lewis Hamilton (Mercedes) a második sorból a negyedik helyről rajtol.

A 70 körös Kanadai Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 20 órakor kezdődik.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.