2020. március 8., 11:15

Végveszélyben a száguldó cirkusz?

A Formula–1 idei szezonja március 15-én rajtol az ausztrál nagydíjjal. A melbourne-i futamot valószínűleg megrendezik, de az már biztos, hogy a kínai versenyt elhalasztják, és akár további három GP-re is hasonló sors várhat. A 2020-as világbajnokság legnagyobb favoritja természetesen Lewis Hamilton, aki a hetedik világbajnoki címét szerezheti meg.

A sanghaji nagydíjra április 19-én került volna sor, de a Kínában kitört járvány miatt a FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) későbbi időpontra halasztotta a versenyt. Vélhetően az év folyamán törlik a naptárból a kínai nagydíjat, ahogyan 2011-ben a bahreini futammal is tették. Akkor politikai okokból kifolyólag nem rendezték meg a szahíri versenyt; az „arab tavasz” Bahreinre is kihatott. De a különböző szerződések, jogi kikötések miatt nem vehetik le egyik napról a másikra a műsorról a versenyeket. A pótlás leghamarabb ősszel lenne esedékes, a 2020-as idény azonban sűrű, és szinte borítékolható, hogy a 22 futamból legjobb esetben is csak 21-et rendeznek meg.

A rekordnak számító 22 versenynek lőttek, és a kínai grand prix halasztásával nagyjából egy hónapos űr keletkezett az idei kiírásban.

Ez a kényszerszünet meghosszabbodhat, ha a március 22-i bahreini, illetve az azt követő április 5-i vietnámi nagydíj is a kínai sorsára jut. Az sincs kizárva, hogy a szeptember 6-i olasz GP-t is törlik a listáról. Persze nyomban akadtak érdeklődők, akik szívesen beugranának helyettesíteni az áprilisi kínai futamot. Ami igazán különös, hogy az olaszországi Imola elsőként jelentkezett, bár szinte nullával egyenlő az esélye, hogy bármilyen beugróval pótolnák az elmaradt sanghaji versenyt.

2020-ban két új helyszínnel bővült a száguldó cirkusz. Május 3-án a hollandiai Zandvoortban 1985 után rendeznek ismét nagydíjat, a másik újonc pedig a vietnami verseny lehet április 5-én.

A Hanoi Street Circuit utcai pálya, és ki más lenne a tervezője, mint a német Hermann Tilke, aki már több F1-es versenypályát megálmodott. A német nagydíj azonban ismét kikerült a programból. A csapatok és a versenyzők száma maradt a már megszokottnak nevezhető 10, illetve 20, ahogy a pontozáson sem változtattak, az első tíz kap pontot (25, 18, 15, 12, 10, 8, 6, 4, 2, 1), valamint a leggyorsabb kört teljesítő pilóta.

forma1
Ami a változásokat illeti, a Red Bull új néven versenyezteti a Toro Rosso istállóját, 2020-tól Scuderia Alpha Tauri név alatt köröznek az osztrák energiaital-cég autói. A pilóták közt két helycsere történt. A lengyel Robert Kubica távozott a Williamstől, az idén az Alfa Romeo tesztpilótájaként, illetve a német DTM túraautó-bajnokságban látjuk. A Williams a kanadai Nicholas Latifit szerződtette a helyére, aki tavaly a második helyen zárt az F2-es sorozatban. Az iráni ősökkel rendelkező huszonnégy éves versenyző milliárdos édesapja a McLaren Group részvényeinek nagyjából 10%-át birtokolja. A másik távozó a német Nico Hülkenberg a Renault-tól. A franciák egy franciát, Esteban Ocont ültették a német helyére. A huszonhárom éves Ocon 2018 után tér vissza az F1 mezőnyébe, akkor az egyik Force Indiát vezette.

Az új szezon autóit már bemutatták, és a két részből álló tesztszakaszt is maguk mögött tudják az istállók. A február 19–21. közti barcelonai első kört a február 26–28. közti, ugyancsak barcelonai második követte. Az új idény előtt kettővel kevesebb nap állt rendelkezésre az alapvető problémák megoldására a tesztelések alatt. A kérdés az idén is hasonló: meg tudják-e szorongatni a Mercedeseket? Az előző hat évben a németek taroltak. Lewis Hamilton majdnem töretlen sorozatába 2016-ban gázolt bele a csapattársa, Nico Rosberg. A német az év végén kiszállt, a britet pedig nincs aki felülmúlja azóta.

A konstruktőrök közt a Mercedest jelenleg képtelenség utolérni, amikor úgy tűnik, éppen sikerülne, az „ezüstnyilak” legyőzhetetlen üzemmódra váltanak.

Az új idény előtt is úgy látszik, hogy Hamilton és Valtteri Bottas kettőse összességében verhetetlen lesz, és csak az a kérdés, melyik nagydíj után mondhatja el magáról Hamilton, hogy beérte Michael Schumachert és lesz hétszeres világbajnok.

Amiben sokan bíznak, hogy 2020 izgalmasabb lesz, mint az elmúlt idények többsége.

A Mercedest nemcsak alkalmanként közelíthetik és előzhetik meg a Red Bullok és a Ferrarik, hanem az egész idény során. Tavaly háromszor nyert Max Verstappen a Red Bull-lal, míg a Ferrari szintén háromszor, Charles Leclerc kétszer, Sebastian Vettel egyszer. A Mercedes 21 nagydíjból 15-ön diadalmaskodott, Hamilton tizenegyszer, Bottas négyszer nyert. A csapatok közt az első hármast a tesztek alapján némi meglepetésre a Racing Point követheti. Sergio Pérez és Lance Stroll, a csapat vezetői szerint mindenképpen a középmezőny élére várhatók, de akár a Ferrari elé és kevéssel a Red Bull mögé. A Racing Pointokat Mercedes-motor hajtja, a konstrukció hasonlít a tavalyi világbajnok autóra.

A szezon előtti időszakot azonban a Mercedes új találmánya, a DAS körüli vita uralja.

A speciális, duplatengelyes kormányrendszer a gumikopást szabályozhatja a kanyarokban, amelyet a pilóta irányít. A FIA szabályzata nem tiltja ezt a technikai újítást, a Mercedes lényegében egy kiskaput fedezett fel. A következő évtől a szövetség már betiltotta a használatát, kérdés, származik-e előnye az újításból a Mercedesnek. A szakértők szerint az abroncsok kisebb felületen kopnak, csökkenthetik a kerekek ellenállását, illetve növelhetik a végsebességet az egyenesben.

A Formula –1-et birtokló Liberty Media szerint 2019-ben először termeltek profitot, amióta Bernie Ecclestone-tól megvásárolták az F1 jogait. Három éve 37 millió dollár veszteségük volt, két éve 68 millió, tavaly már 17 milliós nyereségük.  A Liberty adatai szerint tavaly a versenyek látogatottsága 2%-kal, a közösségi oldalakon a követők száma 33%-kal növekedett, míg a tévében 9%-kal többen nézték a versenyeket. A 2020-as sorrendben a hetvenegyedik F1-es szezon.

Az írás megejelent a Magyar7 2020/9. számában. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.