2023. február 21., 17:17

Kiállítják Madridban Grosjean több mint két éve kiégett versenyautóját

Első alkalommal tekinthető majd meg egy madridi kiállításon az a Forma-1-es Haas versenyautó, mellyel Romain Grosjean emlékezetes balesetet szenvedett a 2020. november 29-i Bahreini Nagydíjon.

Roman Grosjean
Fotó: ESPN F1 Hivatalos Facebook-oldal

A francia versenyző nem sokkal a rajt után egy kisebb koccanás nyomán a pálya melletti szalagkorlátba csapódott, autója kettétört és kigyulladt.

Grosjean csodával határos módon majdnem sértetlenül megúszta az esetet, de 28 másodpercig a lángok között volt, ennyi időre volt ugyanis szüksége, hogy kiszabadítsa magát az ülésből és kimásszon a roncsból.

A most 36 éves pilóta bal kezén - melyet többször műtöttek - még mindig ott vannak az égésnyomok. Azóta már kiderült, hogy az autó becsapódás előtt mért utolsó sebessége 221 kilométer/óra volt, magánál az ütközésnél pedig 67 G-s erőhatást mértek a műszerek.
Grosjean elmondta: az úgynevezett utascella még mindig egyben van, és ott van rajta a HALO fejvédő szerkezet is.

A sérülésektől, valamint az égésnyomoktól eltekintve úgy néz ki, ahogy ki kell néznie. Úgy hiszem, az az autó megmentette az életemet

- tette hozzá a pilóta, aki

azóta már visszavonult a Forma-1-től, az egyesült államokbeli IndyCar-sorozatban viszont még mindig versenyez.

A kettétört 2020-as Haas versenyautót eddig letakarva őrizték, Madridban viszont külön termet kap a kiállításon, melyen a balesetről eddig még nem látott felvételeket is bemutatnak majd.

A madridi kiállítás, amely az F1 történetét mutatja be, március 24-én nyílik meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.