Jövőre újra lesz gyorsaságimotoros futam Magyarországon
A tervek szerint minden korábbinál többet, 22 futamot rendeznek jövőre a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, melynek 33 év elteltével először magyar állomása is lesz.
A sorozat szervezői csütörtökön tették közzé az előzetes versenynaptárt, melyben
a magyar mellett, a csehországi futam számít nagy visszatérőnek, míg a kazahsztánival már nem terveznek,
azok után, hogy tavaly és az idén is bekerült a naptárba, de egyszer sem tudták megrendezni.
Egy hete jelentették be, hogy jövő augusztusba, a 22-24-i hétvégén a Balatonfőkajár mellett elhelyezkedő Balaton Park versenypályán kerül sor gyorsaságivb-futamra.
A mostani bejelentés szerint pedig
a magyarországi lesz a 14. versenye az évnek.
Az előzetes listában a magyar verseny mellett megjegyzésként szerepel, hogy
a Balaton Park Circuiten még végre kell hajtani néhány kiegészítő fejlesztést, hogy a pálya megfeleljen a rendezéshez szükséges, úgynevezett Grade A licencnek.
A csehországi (Brno) és a portugál (Algarve) futamra pedig még alá kell írni a szerződést.
A sorozat első versenyét Thaiföldön rendezik március 2-án, az utolsót pedig Valenciában november 16-án.
A 2025-es előzetes versenynaptár:
március 2. - Thaiföld, Buriram
március 16. - Argentína, Termas de Rio Hondo
március 30. - Egyesült Államok, Austin
április 13. - Katar, Losail
április 27. - Spanyolország, Jerez
május 11. - Franciaország, Le Mans
május 25. - Nagy-Britannia, Silverstone
június 8. - Spanyolország, Aragónia, Motorland
június 22. - Olaszország, Mugello
június 29. - Hollandia, Assen
július 13. - Németország, Sachsenring
július 20. - Csehország, Brno
augusztus 17. - Ausztria, Spielberg
augusztus 24. - MAGYARORSZÁG, BALATON PARK
szeptember 7. - Spanyolország, Katalónia, Barcelona
szeptember 14. - San Marino, Misano (Olaszország)
szeptember 28. - Japán, Motegi
október 5. - Indonézia, Mandalika
október 19. - Ausztrália, Phillip Island
október 26. - Malajzia, Sepang
november 9. - Portugália, Algarve
november 16. - Spanyolország, Valencia