2022. március 22., 11:00

Domenicali szerint a Ferrari szereplése jó hatással lesz a jegyértékesítésre

Stefano Domenicali, a Forma-1-es világbajnokság elnök-vezérigazgatója szerint a Ferrari bahreini nyitófutamon aratott kettős győzelme jó hatással lesz a versenysorozatra és a jegyértékesítésre is.

Ferrari
Fotó: TASR/AP

A maranellói istálló a most vasárnap is diadalmaskodó monacói Charles Leclerc révén 2019 szeptemberében aratta eddigi utolsó futamgyőzelmét, vb-idényt kettős sikerrel pedig előzőleg 2010-ben kezdett.

A Forma-1 történetének legsikeresebb csapata az elmúlt két és fél évben nem kényeztette el szurkolóit, akiknek 45 nagydíjat kellett várniuk az újabb győzelemre.

Az idén bevezetett átfogó szabálymódosításoknak megfelelően megépített új versenyautók közül viszont már a teszteken is úgy tűnt, hogy a Ferrarié az egyik legjobb, a bahreini nyitóhétvége pedig ezt erősítette meg.

Az, hogy a Ferrari újra versenyképes, mindenkinek jó, és biztos vagyok benne, hogy a jegyeladásra is pozitív hatással lesz. Imolában például hatalmas közönségre számítok, mint a régi szép időkben

- nyilatkozta Domenicali, aki 2008 és 2014 között a Ferrari csapatfőnöke volt.

Imolában az idei negyedik versenyhétvégét rendezik majd a Ferrari alapítójáról és fiáról, Enzóról és Dinóról elnevezett versenypályán, a futam pedig Monza mellett a másik hazai viadala lesz a maranellói alakulatnak, amely 2008 óta nem nyert vb-címet.

A Ferrari eddigi utolsó egyéni vb-győztese 2007-ben a finn Kimi Räikkönen volt, egy évvel később az istálló a konstruktőrök versenyében hódította el a trófeát.

A vb a hétvégén Szaúd-Arábiában, a dzsiddai pályán folytatódik.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.