Baráti Tamás megvédte bajnoki címeit
2023 szeptemberében a Tőketerebesi járás Dargó községében rendezett viadalon vált biztossá, a CrossCarok között az ipolysági Baráti Tamás nemcsak magyar és szlovák bajnok lett, hanem a zóna bajnoki címét is elhódította.
A 2021-es szezonban az XC CrossCar kategóriában versenyezve a Szlovák Bajnokságban az első helyet szerezte meg, míg a Magyar és a Közép-Európa Zóna Bajnokságban (CEZ) összesítettben a dobogó második fokára állhatott fel. Tavaly már a zóna bajnoki címét is kivívta, esélyesként kezdte tehát az idei versenykiírást, amely nyolc futamból állt: két cseh, két magyar, két szlovák, egy horvát és egy szlovén versenyből. A versenysorozat pályái nehezek voltak; nagyon igénybe vették mind a pilótákat, mind az autókat.
Baráti Tomi nagy reményekkel vágott neki a szezonnak, hiszen célja egyértelműen a bajnoki cím megvédése volt.
Bár az idei szezon közel sem alakult olyan szorosra, mint a tavalyi, ezúttal is rendkívül jó és erős versenyeken vett részt, s mint mondta, ő is és a csapat is sokat fejlődött.
– Sok nehézség, de még több siker és boldogság van a hátunk mögött. Külön öröm, hogy a Közép-Európa Zóna Bajnokság mellett a magyar és a szlovák nemzeti bajnoki címemet is sikerült megvédenem.
Baráti Tomi idei szezonja azonban még nem ért véget. Noha a Közép-Európa Zóna Bajnokság és a nemzeti bajnokságok küzdelmei lezárultak, még mindig van miért izgulni és van mire készülni. A versenyző az Autocross CrossCar kategóriában a Korda Racing 2023-as off-road csapatát erősíti, amelynek tagjaként idén teljes Európa-bajnoki szezont teljesít egy Semog Attack MT09 típusú CrossCarral. Ebben az esztendőben erre a megmérettetésre helyezték és helyezik a legnagyobb hangsúlyt. Október 7-én és 8-án a spanyolországi Mollerussában fog versenyezni.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/39. számában.