2019. május 26., 09:15

A tizedik helyen Herczigék

Az első napot követően a 10. helyen áll a MOL Racing Team két versenyzője Herczig Norbert és Ferencz Ramón a Rally Európa-bajnokság (ERC) idei harmadik futamán Lettországban.

Herczig Lettország

„Rögtön az első gyorsaságin magamra ijesztettem, mert negyedik teligázon majdnem leestünk az útról. Onnantól kezdve óvatosabb voltam, és ez meglátszott az időeredményeken” – kezdte beszámolóját Herczig Norbert.

„Azzal, hogy az előző versenyen a Kanári-szigeteken a negyedik helyen végeztünk, egy kis nyomást helyeztem magamra, mert bár tudtam, hogy ilyen jellegű pályákon sohasem versenyeztem, de azt gondoltam, hogy a dobogóért fogunk csatázni. Be kellett látnom, hogy ezeken a pályákon talán még többet számítanak a megtett kilométerek, a rutin. Az itteni pályákat a finn rallyhoz tudnám hasonlítani: nagy sebesség, 180-200 km/órával vett kanyarok murván” – folytatta Herczig.

„A tizedik hely azért sem szerencsés, mert vasárnap az első tízet megfordítják, így mi fogjuk takarítani a pályákat. Ennek ellenére nem adjuk fel. Bízom benne, hogy a hátralévő 8 gyorsasági szakaszon előrébb tudunk jönni. Ráadásul a Volkswagen Polo GTIR5-ről csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, az autó tökéletes” – fejezte be a MOL Racing Team pilótája.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.