2019. szeptember 13., 09:05

A kis Herczig közel áll ahhoz, hogy magyar bajnok legyen

Herczig Patrik továbbra is lendületben van. A négyszeres abszolút magyar rally bajnok Herczig Norbert fia a Rallycross Országos Bajnokság Super 1600-as kategóriájában vitézkedik, méghozzá nem is akárhogy. Legutóbb a Kakucs Ringen győzött, így az összetett második helyéről várhatja a sorozat zárófutamát.

Herczig Patrik
Fotó: VPB

Herczig Norbert elismerően nyilatkozott fia teljesítményéről.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy így elkapja a fonalat, de úgy látszik, fekszik neki ez a sorozat, meg egyáltalán az autóversenyzés, így maximálisan támogatom”

– mondta Herczig Norbert.

Patrik jelenleg gimnazista. Kilencedik osztályos tanuló, és német nyelvterületen szeretne érvényesülni, no és persze az autó volánja mögött.

„Ezt az évet arra szántuk, hogy beletanulok a ralikrosszba. Még engem is meglep, hogy milyen jól összejött minden, rögtön az első szezonomban. Nagyon készülök a zárófutamra, amelyet a RabócsiRingen rendeznek meg szeptember végén” – nyilatkozta Herczig Patrik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.