2019. február 20., 20:10

Stollár Fanny is kiesett Budapesten

Bondár Anna és Arn Gréta után Stollár Fanny is az első fordulóban búcsúzott egyesben a budapesti 250 ezer dollár  összdíjazású keménypályás női tenisztornán.

stollar-fanny.jpg
Fotó: Joep Leenen

A szabadkártyával indult Stollár - aki 121. a világranglistán - szerdán a 95. helyen álló Madison Brengle-lel csapott össze, akit kedden legyőzött párosban. A magyar játékos az elmúlt hetekben nem versenyzett csuklósérülés miatt, amelyet még a januári Australian Open selejtezőjében szenvedett el, és amely miatt február elején az angliai Fed Kupa-tornán sem szerepelt.

A 28 éves amerikai - aki volt 35. is a WTA-rangsorban - 1:1-nél elvette a nyolc évvel fiatalabb Stollár adogatását, aki csak 3:4-nél jutott először bréklabdához. Csakhogy mindkét lehetőségét elpuskázta, és a 2017-ben Serena Willamset legyőző Brengle ezt követően fogadóként kihasználta első szettlabdáját.
A folytatásban úgy tűnt, Stollár megfogadta azokat a tanácsokat, amelyeket Juhász Gábor Fed Kupa-kapitány adott neki a szünetben, mivel azonnal elvette ellenfele szerváját. A 2015-ös Australian Openen nyolcaddöntős amerikai azonban rögtön visszabrékelt, majd 4:1-re elhúzott, miközben Stollárnak csak felvillanásai voltak. A magyar teniszező ezután sem találta a ritmust, sok volt a pontatlanság a játékában, ennek ellenére 1:5 után két meccslabdát hárított, és 3:5-re szépített. Brengle a következő szervagémjét már megnyerte, s ezzel az 1 óra 25 perces mérkőzést is.

A BOK Csarnokban zajló torna egyes versenyében ezzel elfogytak a magyarok, mivel a szintén szabadkártyás Bondár Anna kedden, a selejtezőből főtáblára jutott Arn Gréta pedig szerdán kora délután búcsúzott.

A szerdai programban előzőleg a címvédő és első helyen kiemelt belga Alison Van Uytvanck két szettben verte a világranglista második helyén is megfordult orosz Vera Zvonarjovát, míg a hatszoros WTA-tornagyőztes német Andrea Petkovic a vártnál kisebb küzdelemben kapott ki a mindössze 17 éves orosz Anasztaszja Potapovától.

1. forduló (a 16 közé jutásért):
Madison Brengle (amerikai)-Stollár Fanny 6:3, 6:3
Van Uytvanck (belga, 1.)-Zvonarjova (orosz) 7:5, 7:5
Potapova (orosz)-Petkovic (német, 6.) 6:2, 7:5
Vondrousova (cseh, 8.)-Garcia Perez (spanyol) 6:0, 7:6 (8-6)
Begu (román)-Barthel (német) 3:6, 6:4, 6:2
korábban:
Jekatyerina Alekszandrova (orosz, 5.)-Arn Gréta 4:6, 6:1, 6:4
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.