A hangsúly nemcsak a legjobbon, hanem a magyaron is van. Ugyanis mindkét csapatban csak magyar játékosok léptek pályára.
Mindenképpen nyerniük kell, ha vissza szeretnék szerezni az első helyet a címvédő Slovantól.
A 47 éves szakvezető csapata pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy sem edzőként, sem pedig játékosként nem tudott nyerni Münchenben, és most is úgy érzi, még a pontszerzéshez is mindennek passzolnia kell.
Négy csapat közül választhatunk: Real Madrid, AC Milan, Internazionale, Manchester City. Melyik lesz az idei Bajnokok Ligája-győztes?
Hova szerződhet a német bajnokságból?
Tehetséges magyar fiatalokat a Fradiba!
Harminc jelölt közül választották.
Egy év után távozik.
Rövid ideig a Csallóközben is megfordult.
Taktikai csata zajlott a két nagy rivális között.
A DAC három ponttal vezeti a bajnokságot a címvédő Slovan előtt és jó esélyük van a bajnoki cím elhódítására, a sorsuk a saját kezükben van.
A szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) alsóházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén a több felvidéki magyar játékost is foglalkoztató Rózsahegy kiütéses győzelemmel erősítette meg hetedik helyét a Trencsén elleni sikerrel.
Ez a közszeméremsértés bűncselekményének minősül, és egyike azoknak a bűncselekményeknek, amelyek letartóztatással és kitoloncolással járnak, ha egy külföldi követi el.
Tuchel - és vele együtt a 43 éves Lőw Zsolt - március végén vette át a bajor sztárcsapat irányítását.
„Nem egy vagy két, hanem hat-hét vezéregyéniség van" - mondta a 47 éves tréner, aki immár harmadszor ült le a jelenleg sereghajtó fővárosiak kispadjára.
A Milan és a Real rendelkezik a legtöbb BL sikerrel.
Az ég kék, a fű zöld, a Manchester City jön!
A bajorok a múlt héten szorosabb eredményt is elérhettek volna Manchesterben, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani.
Védő éri a legtöbbet.
Újra Dárdai Pál irányítja vezetőedzőként a német bajnokságban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatát.
A listavezető sárga-kékek a tabella negyedik helyen álló újonc Zólyombrézót hátrányból fordítva győzték le.
Alig 10 forduló van hátra a topligákból, az európai kupaindulást érő helyekért szinte mindenütt óriási küzdelem várható.