2023. június 17., 16:19

Győzelemmel kezdte a nyári felkészülését a DAC

Szombat délelőtt lejátszotta első felkészülési mérkőzését a dunaszerdahelyi DAC. Az új bajnoki idényre készülő csallóközi együttes a másodosztályú Garamszentkereszt ellen lépett pályára a MOL Akadémián.

DAC
Fotó: dac1904.sk

A Fortuna Liga előző idényében ezüstérmes dunaszerdahelyi DAC első felkészülési mérkőzését játszotta az új idényre készülve. Adrian Guľa együttese a másodosztály előző idényének ötödik helyezettjét fogadta a MOL Akadémián. A sárga-kékek egy hete június 9-én kezdték meg a nyári felkészülést. A DAC edzői stábja a nyári felkészülés első mérkőzésén több kulcsember játékára sem számíthatott hiszen Kalmár, Krstović, Andzouana, Ramadan és Veselovský a válogottbeli kötelezettségeik miatt csak jövő hét közepén csatlakoznak a DAC keretéhez. Kisebb sérülés miatt pedig Gavrić, Čermák, Csinger, Dimun és Niarchos sem állt Adrian Guľa rendelkezésére.

A sárga-kékek mestere az első felkészülési mérkőzésen rengeteg fiatalnak is lehetőséget adott, többek között az akadémista Žiga,Demjanovič, Angyal, Fančovič, Zimáni, Kucman, Vidnyánszky, Lami is pályára lépett, valamint a somorjai farmcsapatból Csóka és Bahi illetve Győrből Urblík is lehetőséget kapott Guľa mestertől.

A DAC a mérkőzés első félidejében nagy mezőnyfölényben futballozott és rengeteg ziccert puskáztak el a sárga-kékek fiataljai. A vendég Pohronie játékosai az első félidőben nem sok veszélyt jelentettek Petráš kapujára. A mérkőzés egyetlen gólját az első játékrész legvégén Leginus szerezte, miután a vendégek kapusa nagyot hibázott és elcsúszott, így a DAC támadójának csak az üres kapuba kellett gurítania. Fordulást követően a DAC mestere Adrian Guľa a fiatal játékosoknak is lehetőséget adott. A második játékrészben is megvoltak a DAC lehetőségei, de az előnyt nem sikerült növelni, így egygólos győzelemmel indította a nyári felkészülést a csallóközi együttes. A sárga-kékek legközelebb egy hét múlva szombaton a cseh Zbrojovka Brno ellen lépnek pályára, a helyszín ezúttal Béke lesz.

Felkészülési mérkőzés:
FC DAC 1904 – FK Pohronie 1-0 (1-0)
MOL Akadémia,
Dunaszerdahely, 340 néző, v.: Kišš - Štofik, Pozor
Gólszerzők: 45. Leginus
Sárga lap: 74. Urgela, 84. Prikryl
DAC: Petráš (46. Veszelinov) - Pinto (56. Kachút), Risvanis (46. Urblík), Brunetti (56. Bahi), Mendez (79. Fančovič) - Káčer (46. Angyal), Riquelme (79. Vidnyánszky), Demjanovič (79. Lami) - Csóka (87. Zimáni), Leginus, Žiga (79. Kucman). Vezetőedző: Adrian Guľa.
Pohronie: Danko (46. Šemrinec) - Hečko (69. Jakab), Ovšonka (46. Prikryl), Kupčík (69. Molčan) - Urgela, Bonsu, Mazan (69. Ivan), Barbora (46. Hanes) - Pekár (58. Jokel), Lekan (58. Škrteľ), Tatár (46. Laktionov). Vezetőedző: Rastislav Urgela.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.