2024. július 26., 11:13

Xisco Muñoz: Az egyetlen út a még keményebb munka

Nem várt pofonba szaladt bele a DAC a nemzetközi porondon az azeri élvonal ezüstérmese a Zira otthonában. A dunaszerdahelyi együttes négygólos vereséget szenvedett Azerbajdzsánban és szinte lehetetlen helyzetbe került a továbbjutást illetően.

DAC
Fotó: DAC 1904 weboldala

Négygólos vereséggel kezdte az új idényt a DAC, miután a nemzetközi porondon a Konferencia Liga második selejtezőkörében az azeri Zira otthonában súlyosnak mondható pofonba szaladtak bele Xisco Muñoz tanítványai. A lefújást követően a spanyol mester is értékelte a találkozót.

Ez a mérkőzés és ez az eredmény teljes mértékben az én hibám. Nem sikerült meggyőznöm a játékosaimat, milyen fontos számunkra ez a találkozó. Nem marad más, mint bocsánatot kérni a szurkolóinktól és minden klub körüli személytől, mert egy ilyen eredmény után nagyon nehéz lesz talpra állni, és a javunkra fordítani az állást. Volt néhány lehetőségünk, de a hazaiak megnyerték a párharcokat, gyorsabbak voltak, és jobban akarták a győzelmet.”

- kezdte értékelését a DAC spanyol vezetőedzője.

A spanyol mester elismerte felelősségét a kudarc után és még keményebb munkát ígért, valamint a hibák kiküszöbölését.

„Tudatosítanunk kell, hol tartunk most, tanulnunk kell a hibáinkból, és fel kell javulnunk.

Nekünk edzőknek az a feladatunk, hogy elmagyarázzuk a játékosoknak, hogy egy ilyen mérkőzésen egy ilyen erős ellenféllel szemben hogyan kell játszaniuk.

Az egyetlen út a még keményebb munka.” - értékelte a szezon első tétmérkőzése után Xisco Muñoz a DAC vezetőedzője.

A sárga-kékek hétvégén a bajnokságban is bemutatkoznak, ugyanis rajtol a Niké Liga új idénye. A DAC vasárnap este keleten, az FC Kassa otthonában lép pályára.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.