2019. szeptember 6., 11:22

Vereséget szenvedett a magyar válogatott, Rossi csalódott

2-1-es vereséget szenvedett a magyar válogatott Montenegró ellen.

rossi-nyilatkozat.jpg
Fotó: Archívum

Csütörtök este Podgoricában rendezték meg a Montenegró–Magyarország barátságos mérkőzést, ám a magyarok nem teljesítettek túl jól, a válogatott ugyanis 2-1-re kikapott. Holender Filip hamar, már a 2. percben betalált, fél órával később azonban jött a válasz az ellenféltől: Nebojsa Koszovics révén egyenlítettek a montenegróiak. Nagyjából negyed órával a rendes játékidő vége előtt büntetőhöz jutottak a hazaiak, a tizenegyest pedig Stefan Mugosa értékesítette, beállítva ezzel a végeredményt.

Marco Rossi a találkozót követően az M4 Sportnak beszélt a magyar csapat teljesítményéről.

 „A mérkőzés megmutatta, hogy ezzel a kezdő tizeneggyel és a játékkal, amivel kezdtünk – egészen addig, amíg volt erőnk a letámadáshoz –nagyon veszélyesek voltunk, sok lehetőségünk volt. Az első 25 perc után viszont passzívvá váltunk, szenvedtünk, ezért létszámfölényt tudtak kialakítani a hazaiak” – mondta az olasz szakember. „Összességében csalódott vagyok, hiszen egy szabadrúgás volt a középpályáról a gól előtt, ez szimpla figyelmetlenség, ami nem történhet meg. Nemzetközi szinten játszunk, a válogatottat képviseljük, hiába egy barátságos meccs, ilyen hibákat nem fogadok el” – tette hozzá.

Rossi azt is elmondta, hogy mostantól csak a szlovákok elleni eb-selejtező mérkőzésre koncentrálnak, ami szerinte az év meccse lesz.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.