2018. június 18., 09:29

Vébé-napló: A meglepetések napja

Ha a világbajnokság szombati napját a tizenegyesek napjának neveztük, akkor – semmi kétség – a vasárnapira a meglepetések napja illik. Franciaország, Spanyolország és Argentína után újabb két nagyágyú, a végső győzelemre is esélyes Németország és Brazília is bemutatkozott a tornán, de egyik sem azt az arcát mutatta, melyet sokan vártak tőlük.

Neymar, világbajnokság, Brazília
Fotó: TASR
Kevés izgalom, káprázatos gól

A játéknap talán legkevésbé várt összecsapása a Szerbia – Costa Rica volt. Pedig nem kellett volna így lennie: a szerbeket ugyanis a bizonyítási vágy fűtötte (legutóbb 2010-ben szerepeltek vébén), a közép-amerikaiak pedig – ugye emlékszünk még a négy évvel ezelőtti „nagy menetelésükre”, amely során csak büntetőkkel maradtak le az elődöntőről – a 2014-es világbajnokságon már bizonyítottak: fegyelmezett, taktikus és helyenként élvezhető játékra képesek.

Ehhez képest a mérkőzés az előzetes várakozásokat igazolta: a kezdeti – jobbára Costa Rica-i helyzeteket hozó – lüktető játék ugyanis gyorsan alábbhagyott, s váltott át egy lassan csordogáló, békés mérkőzésbe. Costa Rica ismét bizonyította: képes a stabil és rendezett védekezésre – de ezen túl nem sok minden van a fegyvertárában. Egy “ilyen”, defenzív felfogásban játszó kellemetlen együttes ellen Szerbiának több kreativitást kellett volna felmutatnia, ám ehhez ezúttal nem volt meg a dél-szláv csapatban a kellő muníció.

Ebbe a „tétlenségbe” hozott Alekszandar Kolarov, az AS Roma védője váratlant azzal, hogy szabadrúgásból káprázatos gólt tekert az egyébként remekül védő Keylor Navas kapujába. A Real Madrid hálóőre továbbra is villogott a kapuban, társairól ugyanakkor ezt nem mondhatjuk el, így Szerbia közepes teljesítménnyel is megérdemelten szerezte meg a  három pontot. 

Hol vannak a klasszikus német erények?

Vegyes előjelekkel várhatta Mexikó válogatottja elleni bemutatkozását a Joachim Löw vezette német együttes. Vegyessel, hiszen a végső győzelemre is nagy eséllyel pályázó válogatott ritkán kezdi „lámpalázasan” a tornát (legutóbb 36 évvel ezelőtt bukták el vb-n a nyitó meccsüket), ugyanakkor csapaton belüli feszültségek, konfliktusokról is lehetett hallani. Mint ismert, a Nationalelf török származású, de már Németországban született játékosait, Özilt és Gündogant a német sajtó és közvélemény alaposan „szétszedte”, amiért a két játékos hetekkel ezelőtt Londonban találkozott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. A bilit leginkább az borította ki, hogy Gündogan a következő felirattal ellátott mezt adott át török vezérnek: „Nagy tisztelettel az elnökömnek."

A botrány aztán – ahogyan az lenni szokott – további hullámokat vert: az is felmerült, hogy egyfajta “nevelő célzattal” Joachim Löw kihagyja az egyébként stabil kezdőjátékosnak számító Özilt a kezdőcsapatból.

Végül erre nem került sor, az elmúlt hetek árnyéka azonban mintha valóban rávetült volna a németek játékára. Feltűnő volt, hogy Kroos és társai mennyivel lassabban és körülményesebben szervezik a játékot, mint négy évvel ezelőtt. Ez a mostani csapat még mindig sokkal szebb és élvezhetőbb focit játszik, mint az 1990-es vb-győztes csapat. A kérdés az, tudnak-e legalább olyan ellentmodást nem tűrve küzdeni és harcolni, mint azt tette a kilencvenes években a Lothar Matthäus fémjelezte sikercsapat. Talán nem tévedünk nagyot, ha úgy gondoljuk: a Löw-fiúknak a Mexikó elleni 1-0-ás vereség után ezekre a “klasszikus” német erényekre is nagy szükségük lesz.

Húszperces brazil szamba

Hű, mi lesz még itt? – gondoltunk részvéttel a Brazília-Svájc összecsapás első húsz percében szegény (jobb sorsa érdemes) svájciakra. Neymarék ugyanis valósággal nekiestek elllenfelüknek szebbnél szebb megmozdulásokat és támadásokat bemutatva. Tették midezt olyan játszi könnyedséggel, élvezettel mintha nem is világbajnokságon lennének. Erőfeszítéseiket (de hiszen éppen erről van szó: nem is volt ebben semmi erőfeszítés!) a 20. percben góllal koronázták meg. Méghozzá micsoda góllal! Coutinho óriási gólt ragasztott a bal felsőbe. Brazil öröm, ujjongás!

Aztán a táncnak (szambának) egyszeriben vége szakadt. A vezetés birtokában a brazilok visszaálltak, jól érzehetően arra készülve, hogy a megnyíló svájci védelemmel szemben villámgyors kontrákat vezessenek. A gondolat nem volt elhibázott, ez a brazil csapat valóban alkalmas erre a játékra. Más kérdés, hogy a számításaik ezúttal nem jöttek be, nem sikerült a masszív svájci csapatot lépre csalni. Olyannyira nem, hogy a második félidő elején Zuber révén már 1-1-et mutatott az eredményjelző.

Tite mester mindent megpróbált, pályára küldte Fernandinhót, később Renato Augustót, majd Firminót is – mindhiába. Az eredmény már nem változott, legfeljebb Neymar lábán a kék-zöld foltok száma. „Azt hiszem, az ellenfél jobban játszott, sokkal nagyobb helyzeteket dolgozott ki. De én nagyon büszke vagyok arra, ahogy a csapatom játszott. Nem adtuk fel a meccset, és kilencven percen át harcoltunk.” Nagyon nem is lehet mit hozzátenni a svájciak szövetségi kapitánya, Vladimir Petkovic szavaihoz.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.